PAKS » Nem tétlenkedik Bartha Sámuel Gergely, aki a napokban a siófokiak egyik legnagyobb reménységével, Balogh Bence Benitóval készített interjút, ezúttal pedig a Női Futsal NB II Nyugati csoportjába besorolt Atomerőmű SE kiválóságával, Koloh Reginával beszélget.
Bartha Sámuel Gergely: – Hol és hány évesen kezdtél el focizni?
Koloh Regina: – Pontosan nem tudom, mikor, de talán akkor, amikor elsős voltam és Györkönyben lehetőség adódott arra, hogy hasonló korú fiúkhoz járhassak „edzésekre”. De tudod, ezek inkább csak olyan gyakorlások voltak, hogy az energiájukban bővelkedő, szinte már hiperaktívnak mondható gyerekeket a szülők könnyen el tudják altatni. Tulajdonképpen onnantól kezdve heti rendszerességgel megfordultam a focipályán. Később, amikor már felső tagozatos voltam, néha-néha lemerészkedtem a felnőttekhez is játszani. Végül 2014-ben elkerültem Paksra gimibe és az Atomerőmű SE-ben már igazolt játékosként futballozhattam.
B. S. G.: – Mi volt a családod reakciója, hogy ezt a sportágat választottad?
K. R.: – Igazából örültek neki, támogattak, mert találtam egy olyan sportot, amit ennyire szeretek és nem teher. A góloknak, a sikereknek legalább annyira örültek, mint mi. Persze akkor nem voltak annyira feldobódva, amikor néha-néha megsérültem, vagy egy egész nyarat gipszelt lábbal töltöttem… Na, ilyenkor anya például kimondottan jobban örült volna, ha inkább valami olyan sportot választok, ahol kevesebb sérülést tudok összeszedni. De kisebb-nagyobb kihagyások, lábadozások után mindig visszatértem…
B. S. G.: – Mennyire élsz tudatos sportolói életet? Odafigyelsz az étkezésedre?
K. R.: – Úgy gondolom, egészségesen élek. Étkezésemre sem jellemző, hogy egészségtelen lenne, de azért, ha megkívánok egy hamburgert kólával vagy filmezések során egy kis chipset, esetleg egyéb kis ropogtatnivalót, arra nem mondok nemet.
B. S. G.: – Melyik volt a legeredményesebb szezonod?
K. R.: – A 2014/2015-ös évadban az U15-ös csapatunkkal országos döntőig meneteltünk, ahol a hatodik helyen zártunk, valamint 2015-ben, nálunk, Pakson megrendezésre került szintén az U15-ös együttesek számára az ATOM Kupa, amelyen elnyertem a gólkirályi címet és az alakulatunk megnyerte a kupát. Ez a két élmény és eredmény volt az egyik legmeghatározóbb kezdetekben, de a legeredményesebb szezon a 2019/2020-as volt. Tavaly a gárdánk az előkelő második helyen végzett a Női Futsal NB II-ben.
B. S. G.: – Gyógyszerésznek tanulsz. Hogyan tudod mindezt összeegyeztetni a focival?
K. R.: – Őszintén szólva nehezen. Edzésekre nem tudtam járni, mert hétfőtől péntekig, többnyire reggeltől estig óráim voltak. Sőt, az sem volt ritka, hogy hétvégémet is az egyetemen töltöttem, ezáltal kevesebb mérkőzésen tudtam, illetve tudok részt venni, mert nem járok haza olyan sűrűn. Amikor a lányok messzebbre utaztak, nem tudtam elmenni velük, amit rettenetesen sajnálok még most is, mert nemcsak a meccseknek van meg a hangulata, hanem a több órás utazásoknak is. A tréningeket heti egyszeri rendszerességgel megpróbáltam pótolni az újonnan megalakult Pécsi Női Orvosi Focicsapat edzésein, így azért a kondim, mondhatni, rendben volt. Természetesen, ha itthon voltam, mindig próbáltam úgy időzíteni, hogy a hazai összecsapásokra el tudjak menni.
B. S. G.: – Mi a célod a karriered során?
K. R.: – Konkrét nincsen, csak annyit szeretnék, hogy minél tovább űzhessem a labdarúgást. A játék és a közösség a fontos, nem pedig az, hogy minél magasabb szinten futballozzak.
B. S. G.: – Hány edzésed van egy héten?
K. R.: – Heti kettő jellemző nálunk, de mivel Pécsett vagyok egyhuzamban több héten keresztül, nem igazán tudok eljárni, így ezt a „kimaradást” tényleg próbáltam és próbálom pótolni az egyetemi csapatunkkal.
B. S. G.: – A Pécsi Női Orvosi Focicsapat alapító tagja vagy. Mik a céljaid a társasággal?
K. R.: – Amikor felvettek az egyetemre, a barátnőmmel, Harmath Lillával kitaláltuk, hogy mi lenne, ha csinálnánk az egyetemen egy női csapatot, mivel nem volt. És az élet a lehető legjobb emberekkel sodort össze, mert Bartha Samu segített nekünk mindenben és kis idő múlva már legalább tízen ültünk a pécsi Balassa kollégium mögötti betonos pálya lelátóján és vártuk, hogy este hét óra legyen és kezdjük az edzést. Felemelő és egyben lenyűgöző volt látni, hogy ilyen rövid időn belül ennyi tehetséges lány elkezdett haladni a kitűzött cél felé, ami nem volt más, hogy egy elismert, karok közötti bajnokságban induló, majd akár az egyetemet a Medikus Kupán képviselő csapat legyünk. Sajnos azóta a vírus miatt ez egy picit szünetel, de amint visszatérünk a normális kerékvágásba, nem állunk meg a kitűzött célig. Persze Samu addig sem tétlenkedett, sikerült neki egyetemi támogatásból mezeket csináltatni. Már csak azt a pillanatot várjuk, hogy felhúzhassuk és megmutassuk mindenkinek, kik is ezek a pécsi orvosis lányok!
