A felfújt lufi esete: a hír szent, a vélemény nem szabad?

Egy nyilatkozat margójára: a futballedző százezer forintos büntetése

2019. október 02. - Horváth M. Attila

img_20170313_173528.jpg„A szövetségtől nem kaptam meg az iránymutatást, hogy mit nyilatkozhatok, ezért csak a saját véleményemet tudnám elmondani, azt pedig most nem szeretném” – fogalmazott Bognár György futballedző (akiről részletesen ITT olvashatnak) a sportnapilap hétfői kiadásának hasábjain. A nyilatkozatnak természetesen van előzménye.

p3020074.JPGMeglehetősen nagy vihart kavart néhány hete, amikor az NB II 8. fordulójában lejátszott Siófok–Budaörs (2–0) bajnoki után Bognár György, a vendéggárda szakmai igazgatója értékelésként az alábbiakat mondta: „Egy felnőtt férfi NB II-es mérkőzést hiba központilag lebutítani.”

Az ominózus találkozót az egyik legjobb(an menedzselt) hölgyjátékvezető, Kulcsár Katalin vezette, a többség pedig naná, hogy ugrott a témára. Volt olyan portál, amely Bognár Györgyöt egyenesen nőgyűlölőnek nevezte, holott nem történt más, mint az orra alá dugott mikrofonba – nyilván nem negyvenes pulzussal, azaz érthetően a(z elveszített) meccs hatása alatt – mondott valamit. 

Jó (?) magyar szokás szerint névtelenségbe burkolózó kommentelők előhozakodtak a kaszinóval, ám a két „sportágat” nem szerencsés összekeverni, ugyanis az élvonalban és a másodosztályban dolgozó szakvezetők közül kevesen látják jobban a futballt az egykori 49-szeres válogatott kiválóságnál. Ezen sorok írója tudósított olyan bajnokiról, amelyet Kulcsár Katalin vezetett, és meg kell hagyni, nem teljesített rosszabbul, mint férfikollégái többsége, ám még ha az ominózus derbin pocsék produkciót is nyújtott volna, miért ne lehetne az a véleménye a pontokról, esetleg sorsokról döntő játéktér kellékéről – ne feledjük, papíron a sporttársak egyenértékűek a szögletzászlóval... – bármelyik érintett szakvezetőnek, mint ami Bognár Györgynek? Bármennyire is meglepő, szintén ezen sorok írójának idén márciusban fakadt ki az alábbi interjúban a játékvezetéssel kapcsolatban, és érdekes módon azt a találkozót férfi bírói team vezette...

Miután a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a budaörsiek szakmai igazgatóját egy olyan mondatáért büntette meg százezer forintra, amiben nem állított semmi sértőt, nem bántott meg senkit – hiszen értelemszerűen nem is nevezett meg benne senkit –, teljességgel érthető a labdarúgóedző a bevezetőben citált nyilatkozata, amelyet szintén egy idegenben, nevezetesen Szolnokon elszenvedett 2–0-s kudarc után mondott tollba.

Jellemző a történetre, hogy az egyik politikai napilap (Magyar Nemzet) egyik legjobb publicistája (a Népszavát is megjárt Ballai Attila) közel másfél hete fél kolumnán keresztül boncolgatta, ízlelgette, csócsálta. Ám túl azon, hogy a nyilatkozat így is értelmezhető, meg úgy is, azért nem volt szerencsés semmilyen szinten nagyobb feneket keríteni az (egyébként nem létező) ügynek, mert ilyen alapon a játéktér talajáról vagy az időjárás korszerűtlenségéről (nyáron ősz vagy éppen ősszel nyár) sem mondhat véleményt egy edző, mert feljelenti a pályamunkás, netán az Országos Meteorológiai Szolgálat. Nincs már messze ez az idő…

magyar_nemzet_ballai_bognar.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr4215189504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kávé53 2019.10.03. 18:09:54

Vihar egy pohár vízben..Bognár híres a pikírt megjegyzéseiről, akár a női játékvezetőket érintik ezek, akár a Hazánkban dolgozó külföldi edzőket, stb. A büntetés megérdemelt, talán a befizetendő összeg inkább jelképes, mintsem bármitől is visszatartó erővel bírna.. A nyilatkozat egyértelmű volt, mindenki tudta és értette, mit akart ezzel mondani. Egyébiránt a legtöbb női bíró kifejezetten jól vezet - számosan focista múlttal rendelkeznek. Tudnék mondani pocsék, agyonsztárlt férfi bírókat ezzel szemben, itthonról és külföldről is, jócskán akadnak. A nőknek nagy előnyük lehet, hogy a magát kultúrlénynek tartó játékos és edző a pályán és a levonuláskor nem fog 1cm-ről számonkérően az arcukba 'beszélni', vagy lökdösni őket.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2019.10.03. 18:24:14

»Egy felnőtt férfi NB II-es mérkőzést hiba központilag lebutítani.«

Ha tényleg ez hangzott el, akkor hol van ebben az, hogy a bíró nemével volt Bognárnak baja? Azért, mert a szóban forgó bíró nő, és az edő bírálta, nem jön ki az, hogy azért bírálta, mert nő. A nemek egyenjogúságáért harcosan küzdőknek nem kell minden nővel kapcsolatos kijelentésben szexizmust vagy a nők lenézését látni. Ha egy négert valaki megver, az sem szükségszerűen azért tette, mert a másik néger. Számos más oka is lehet.

Sólyom Tomi 2019.10.03. 21:31:27

@Androsz: Olvasd el még egyszer, amit idéztél, nem olyan hosszú.

Zalai Béla 2019.10.03. 21:35:54

Azért az érdekelne, hogy a poszter szerint ha valaki azt nyilatkozza, hogy minden zsidót gázkamrába kell küldeni, és ezért megbüntetik, az is a véleményszabadságot sérti-e. Csak hogy értsük, hogy a nők lekezelését tartja csak demokratikus jognak, vagy a gyilkosságra uszítást és rasszizmust is.