Nem a bájos külleméért, hanem a hangulata miatt szeretjük az idén 25 esztendős Cirko-Gejzir mozit.

A Lőrinc pap tér egyre szebb, bár ezt a Balassi Bálint utcából még űrokuláréval sem látni. Akkor még a tér olyan volt, mint egy ócskának tetsző filmalkotás: nem volt rendezett, de megannyi, azóta nagymama- és nagypapakorba lépő, szívében-lelkében ma is ifjú rajongó tévedt oda, hogy valami újat lásson. Akkor már túl voltunk sok mindenen, ám a java még csak ezután következett. A Cirko-Gejzir bezárt, de legalább nem szűnt meg, csak mint az iszákos urára megsértődő Snidlingné, elköltözött messzire. A Balassi Bálint utca persze a főváros szívében toporog, és bár néha úgy tűnik, mintha megállt volna az idő, mindez csak a filmszínház miliőjére érvényes. Az idén negyedszázados intézményben augusztus 25-én, vasárnap a Sátántangó digitálisan felújított, angol feliratos változatával várják a kópiarajongókat, a hétórás (!), monumentális darabot két szünettel élvezheti a publikum, miközben a szervezők – nem vicc! – zsíros- és vajas kenyérrel fogadják a megéhező közönség tagjait. A nosztalgia az élet szerves része – a régi idők mozijában különösen.