Legyen inkább Laura. A nő dönt, a férfi lejegyzi. És utóbbi azt is hozzáteszi, hogy az olasz Nicola Di Bari és Korda György is dalba foglalta a nevét. A lágy tónusok és hanglejtések a finomkötésű bőrben élve azt sejtetik, lehetne éppenséggel Cindy Crawford elismert pillantásokkal kísért magyar megfelelője, netán valamelyik újkori csupacsini lányzenekar rangidős frontembere, esetleg a Centrál Színház tapssal kísért elegáns művésznője. Laura azonban a majdnem mindenkit érintő, egyre inkább megélénkülő, ám sokat is szidott ingatlanpiac nagyon is közeli szereplője, élénk résztvevője – ezért is lett Laura, miután kérte, hogy a valódi neve maradjon rejtve.

Vic Benetton visszatér a magyar mozikba, jobban mondva csak a Bembe, ugyanis január 4-én, vasárnap délután fél öttől a Margit körúti filmszínház a Házibulit tűzi műsorára, méghozzá a Balázsy Pannát, Halász Juditot és Pathó Istvánt felvonultató klasszikus szinkronnal.

Felkavaró, érzelmekkel teli téli nap volt: huszonöt esztendővel ezelőtt, életének negyvenharmadik évében, 2001. január 2-án elhunyt a magyar popzene koronázott királya, Zámbó Jimmy.

Megint eltelt egy év. Mintha csak tegnap lett volna 2025, és tényleg. Hipp-hopp, csak úgy elröppennek az esztendők, és mi nem tehetünk semmit – az idő könyörtelen.

Erzsébet királyné útja / Róna utca lesz az új megálló neve, ahol január 5-én, hétfőn üzemkezdettől a továbbiakban megáll a 82-es trolibusz.

Változtat az eddig bevált gyakorlatán a német Aldi, amely több mint 180 üzlettel van jelen Magyarországon.

A jövő elkezdődött: huszonháromgólos vereség hazai környezetben – hét ifistával. Dunaújváros ennél szebbet, jobbat, többet érdemel.

Aki azt kérdezné a megdöbbent önmagától december 31-én délután négy óra tájban, D. Nagy Lajost idéző fennkölt énekhangon, hogy részegen ki visz majd haza, jelentjük, aggodalomra semmi ok.

Mintha csak egy volna közülünk. A hétköznap embere, aki átellenben leül a villamoson, hogy a Mechwart liget és a Jászai Mari tér között átböngéssze a reggeli hírlapot, netán az örökzsongó körúton a henteshez betérve két perc után ugyanúgy beleharapjon a mustárral tunkolt roppanós hurkába, mint mi. Minden filmszerepével azonosulni tudtunk, legyen az a szotyolát áruló Monori a Teleki téri piacról (Eldorádó), netán Berlioz az apokaliptikus hangulatú kultalkotásban (Meteo) vagy a kimértségével zseniális címszereplő lakáj az 1931-ben készült fekete-fehér mozi alig több mint két és fél évtizede forgatott remake-jében (Hippolyt). Eperjes Károly, a mindmáig méltán népszerű „Szamóca” életében is adódtak nehéz helyzetek, ám ahogy a Szentírás mondja, jaj a botrányokozónak. Nekünk, egyszerű földi halandóknak az a dolgunk, hogy ne legyünk botrányokozók. A nehézségek pedig – ha tudjuk keresztként hordozni – nem terhek lesznek, hanem áldások.

Tudósíthatna jégkorong-világbajnokságról, finom hangvételű, feszes beszámolóval jelentkezhetne vízilabda Európa-bajnokságról, netán évértékelő cikkben elemezhetné a honi asztalitenisz jelenlegi helyzetét. Egykori pingpongozóként, ifjúsági magyar bajnoki dobogósként nem állna távol tőle mindez, csakhogy Bruckner Gábor idestova egy évtizede kiszakadt a mókuskerékből, a huszonnégy óránként guillotine-ként leselkedő lapzárta bűvköréből.