Eleinte csak néztük, olvastuk, aztán lestük, vártuk az újabbakat. És azok jöttek zöldben, sárgában, pirosban, a jelzőlámpa összes színében pompázva, sohavégetnemérőst játszva, mi meg előbb vagy utább csak belefulladunk a politikai plakáttengerbe. (Mindebből ízelítőt a lenti fotóra kattintva láthatnak az érdeklődők.) 

Csakhogy ennek immár vége. Elég volt az őrületből, a gyűlöletkampányból, a háborúból meg a békéből, a hazugságáradatból. Mert miközben a vészjósló csatasorozat már itt van a közelben, a nagy ijedtség mellett szerencsére van, akinek jut pénz három és fél millióért a Bajnokok Ligája-döntő helyszínén nem zsíros kenyeret flamózni piros arannyal vagy hegyes paprikával, netán randiriasztó lilahagymával. A beteg ember pedig pózol a kamerának, s fáradt tekintettel próbálja elhitetni azt – már akivel tudja –, egyedül ő képes arra, hogy megvédje Magyarországot, valódi Supermanként, elnyűtt, kinyúlt XXXXXL-es, mégis S-pólóban. Miközben az igazi Supermanek a gondolkodó választók, akik nem hisznek az ásványvizes hirtelen jött visszalépésében, s nem kérnek a rongyrázásból, az urizálásból, a szabad rablásból, a kultúra, az egészségügy, az oktatás kizsákmányolásából, a korrupcióból, az urambátyámvilágból, a hatalommal való visszaélésekből. Legyetek bátorak – fogalmazott egyszer a nép legbölcsebb gyermeke, s a haza fényre derül.