PAKS | A távoli bombái életveszélyesek – kész szerencse, hogy ilyen jellemzéssel az atomvárosiaknál futballozik. A még mindig csak 26 éves Hegedűs János a nyáron szerződött a PFC-hez, és bár nem titkolja, visszavágyik Diósgyőrbe, a kevesebb játéklehetőség ellenére is nagyszerűen érzi magát a tolnaiaknál. 

Ezt hívják kötelező győzelemnek? 

Mondhatjuk kötelezőnek, de úgy jöttünk ide, hogy szeretnénk igazolni a pályán a két csapat között meglévő kétosztálynyi különbséget, és én mindenképp úgy érzem, hogy ez sikerült is – mondta a BKV Előre–Paksi FC (0–7) Magyar Kupa-mérkőzés lefújása után nem sokkal a vendégtársulat védője, a Haladás, a Budaörs, a Puskás Akadémia, a Diósgyőri VTK és a Vasas egykori labdarúgója, Hegedűs János. – Nagyon profin állt hozzá a csapat, az ellenfél minden erejét bevetette, próbált focizni, ami tiszteletre méltó, viszont úgy gondolom, bedaráltuk őket, nagyon profin megnyertük ezt a meccset, éppen ezért büszkén állok most itt a pálya mellett.  

Végre a helyére került? Mert az utóbbi években mintha kissé kacifántosan alakult volna az igencsak ígéretesen induló karrierje. 

Talán az utolsó félévre igaz ez leginkább, előtte bármi is történt Diósgyőrben, karrierem érzelmi csúcspontja volt, amit sosem fogok elfelejteni. És őszinte leszek, visszavágyom oda. Nyilván most nagyon-nagyon jól érzem magam Pakson, még akkor is, ha kicsit kevesebb lehetőséget kapok, de próbálok bizonyítani az ilyen meccseken, amikor megkapom a lehetőséget. A helyemre kerültem? A kérdésre válaszolva, maximálisan. Tényleg nagyon jól érzem magam, talán még nem is fociztam ilyen csapatban, ahol ennyire jó a közösség.  

Sokan állítják, akik látták az édesapját futballozni – nem titok, közéjük tartozom én is –, jó játékos volt az „öreg” Hege, de a fia még prímább, még komplexebb labdarúgó lett. Mit mond erre az egyik érintett? 

Köszönöm szépen, jólesik, ha így gondolják, de mindig is úgy voltunk vele, ha feleannyira leszek jó, mint ő, akkor lehet sanszom, mert azért róla köztudott, hogy a szorgalmáról nagyon híres volt. Nekem mindig is az volt a célom, ami neki nem sikerült, azt próbáljam úgymond megadni, hogy átélje azt nézőként, amit ő nem érhetett el labdarúgóként. Büszke vagyok erre is nyilván, meg hát rá is. És persze azt remélem, hogy ő is rám.