Akárcsak a viccben: hej, komám, aztán milyen sört szeretsz? A rekeszest! Aki a kilencvenes években élte a gyerekkorát, érteni fogja: hé, kölyök, melyik édesség a kedvenced? A nagy dobozos! 

Mint a karácsonyi áhítat. Nézte a celofánba csomagolt ajándékot a gyerekember és nem merte, akarta vagy tudta kibontani, pedig a méretes doboz mütyürdarabkákkal telezsúfolt LEGO-t, az utált sötétkék jégeralsót, usánkára emlékeztető, farsangkor legalább nagy sikert arató fejfedőt, illetve Bálint Ágnes Labdarózsa lámpáját rejtette a vén vizslával, no meg Baka kutyával, Barbarával és Szidol cicával. Hogy a gyűrűs hajával hódító aprócska dundi legénynek ez volt az első könyvélménye, nincs jelentősége, aminek viszont van, hogy a nagy dobozos Pilóta keksz létezett – és a Labdarózsa lámpájával ellentétben ez bizony nem mese. Mert bizony annak idején volt hatvan dekás kiszerelésű Vaníliás karika és Pilóta is – nem sokáig persze, mert felbontás után hamar eltűnt, felszívódott, vagy tudom is én, valaki biztos megette. Tudják: karácsonyi áhítat. Minden csoda – minő véletlen, a legszebb ünnep is – három napig tart, de a papírdobozos finomság még addig sem. Manapság meg az a csoda, hogy újra lehet kapni. Ami ellenben kikerekedett szemeket okozhat, hogy mennyiért. A 180 grammos kiszerelésű – sajnos nem csupán egykori – kedvencet már-már aranyárban mérik, maholnap némi túlzással ezer forintba kerül, ami ahhoz képest számít soknak, hogy három éve még háromszáz és négyszáz forint között lehetett kapni. Jó, tízesével háromezer és négyezer között, de az most mindegy. Vagy az most mind egy helyre ment?