2023-ban is elrajtolt a LUX FILMNAPOK, amelyre akárcsak 2022-ben, idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor május 9. és 12. között. Portálunk a helyszínen járt.
Erzsike tárt karokkal vár mindenkit. Mindegy neki, nő vagy férfi az illető, amennyiben meglátogatják, s ha kedvesen kérnek valamit, jöhet a terülj, terülj asztalkám. Kedd este háromnegyed hétkor hosszú, végeláthatatlan sor várt bejutásra az Uránia Nemzeti Filmszínházba, és Erzsike, a presszónak nevezett, közvetlenül a mozi mellett évek óta lecövekelő vendéglátóipari egység csábította néhány percnyi betérésre az érdekelteket. A brokkoli krém- és a zöldborsóleves ugyanúgy 690 forintba került, mint a sajttorta öntettel, ami jóval kevesebbnek tűnik, mint a bejárat előtt sereglő embertömeg. Maholnap érettségiző ifjak és nem a tételek miatt gyöngyöző homlokú, gondokkal terhelt középkorúak ugyanúgy araszoltak bejutásra várva a LUX filmnapok nyitányára, mint néhány órával azelőtt a tülkölő, szentségelő gépjárműforgalom a Rákóczi úton.
A díszteremben hamar megteltek a sorok, és amikor már mindenki elfoglalta a helyét, tizenkilenc óra nyolc perckor a közeli Erzsike helyett két nő lépett a vászon elé. Először Buglya Zsófia ragadta magához a mikrofont, az Uránia programigazgatója beszédében kitért a múltra és a jelenre, majd az Európai Parlament magyarországi kapcsolattartó irodájának vezetője, Lövei Andrea hangsúlyozta többek között az Uránia Nemzeti Filmszínházzal meglévő együttműködés fontosságát. Negyed nyolc után három perccel azonban a film fontossága került a középpontba, a Ruben Östlund rendezte A szomorúság háromszöge majd két és félórás alkotás meglévő társadalmi problémákat feszeget és állít pellengérre.
Az influenszerek világa csak kívülről tűnik izgalmasnak, valójában olyan, mint Pamela Anderson mellei: olyannyira mű, hogy előbb vagy utóbb kidurran, mint egy gyereknapon eregetett piros léggömb. Yaya és Carl érdektől és számítástól nem mentes kapcsolata adja a három epizódot felölelő kópiamonstrum alaptézisét, amely remekül adagolja a savnál is maróbb humort – a koszos vitorlával kapcsolatos jelenet legalább annyira kacagtató, mint amennyire a régi énjét kapitányként aranylón csillogtató, mellékszerepre kárhoztatott Woody Harrelson –, ám ahogy haladunk a – spoiler nélkül: nyitva hagyott, ám sejthető – végkifejlet felé, úgy rohan szembe a valóság, a képünkbe tolva a gazdagok egysíkú sivárságát, akik közül bizony a műtrágyakereskedőről is kiderül, nemhogy halat fogni nem tud, tüzet rakni sem. Aki nem kedveli azokat az alkotásokat, amelyeknek van velőjük és mondanivalójuk, az ne nézze meg, mindenki másnak olyan, mint színházban annak idején a szmoking, netán a Balfácánt vacsorára: kötelező darab.
