Miért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A 2022. március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: Tarr Vivien, az Újpesti Torna Egylet légpuskás sportlövője.
• Amiért beleszerettem a sportágamba: Nagyon megtetszett az, hogy nem kell rohanni, nem kell sietni, nyugodtan és átgondoltan kell cselekedni, illetve csak egy helyben kell állni, ami így könnyűnek hangozhat, pedig nagyon nehéz tökéletesen kivitelezni.
• A sportággal kapcsolatos legnagyobb élményem: 2018-ban Nyitrán volt az első olyan versenyem, ahol sikerült mindkét nap döntőbe jutnom ifiként. A juniorok között sikerült megszereznem a harmadik helyet, míg a kadétoknál második lettem. Mindkét döntőre jó érzéssel álltam be, tudtam, hogy dobogós leszek és imádtam, ahogy a lelátón ujjongtak a nézők, valamint szurkoltak – még most is kiráz tőle a hideg jó értelemben, ahogy visszagondolok rá. Illetve életem első repülése versenyre, Svájcba. Sosem felejtem el, ami a repülőúttal volt kapcsolatos – a felszállást, a kilátást az ablakon, az ételt, a leszállást és természetesen a versenyen való részvétel is hatalmas élmény volt számomra.
• Akit a sportágon belül nagyra tartok: Nem szeretnék egy embert kiemelni, mert nagyon sok jelenlegi és korábbi sportlövő van, akikre felnézek. Kire ezért, kire azért.
• Akivel a sportágon belül a legjobb viszonyban vagyok: Leginkább a saját egyesületem tagjaival, hiszen velük találkozom a legtöbbet, de más klubok sportolóival is jóban vagyok.
• Szezonbeli emlékezetes esemény: 2022 októberében részt vehettem az első világszintű versenyemen, Kairóban a világbajnokságon, az egyéni versenyszámban nekem sikerült a magyar felnőtt nők között a legjobb eredményt elérnem. Számomra ez a verseny és az út egy hatalmas élmény és tapasztalatszerzés volt.
• Célkitűzés a jelenlegi évadra: 2023-ban szeretnék fizikálisan és mentálisan is stabilabbá válni.
• Amit szeretnék elérni néhány éven belül: Minél több versenyen szeretnék részt venni és fokozatosan egyre jobb eredményeket elérni.
• Amelyik sportot még kedvelem: Szeretek új dolgokat, új sportokat kipróbálni. Amit pedig mindig, bármikor szívesen csinálnék, az a természetben, a hegyekben való túrázás.
• Amit eddig még nem tudtak rólam: Sokan mondják, hogy (kívülről) milyen nyugodtnak nézek ki, pedig az igazság az, hogy (belülről) nagyon is izgulós vagyok.
Körülbelül tizenkét éves lehettem, amikor a családommal elmentünk a Nagy Sportágválasztóra, ahol kipróbálhattam különféle sportokat, többek között a sportlövészetet is. Akkor az Újpesti Torna Egylet volt kint, és az ő segítségükkel ülve kipróbálhattam, milyen is ez a sportág. A próbalapokat látva az edzők azt mondták, hogy ügyes vagyok és látogassak el egyszer a lőterükre. Két évvel később így is tettem, amikor a középiskolát kezdtem Budapesten. Bár tizennégy esztendősen a hozzám hasonló korúak már három-négy éve gyakorolták a lövészetet és a versenyzést, nem sok edzés kellett nekem ahhoz, hogy az edzőim meglássák bennem a tehetséget és versenyekre nevezzenek.
TARR VIVIEN arról, hogyan talált rá a sportágára