NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 » Eldőlt, nemhogy nem esik ki, csoportja második helyénél rosszabb pozícióban már nem végezhet a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában, miután Marco Rossi együttese többször is eljutva az ellenfél kapujáig a nemzeti csapattól hamarosan elköszönő Szalai Ádám 17. percben szerzett parádés találatával Lipcsében 1–0-ra legyőzte Németországot.
Kiabáld, csak Pista, üvöltsd ne csak kétszer, hanem még legalább huszonhatszor, hogy góóóóóóóóól!
A nyakában nem a nyírmadai erdőben, a bokor alján tücskökkel vakációzva napozó gyűrűs vízipitonnal, hanem Magyarország feliratú, kézzel varrt sállal a gurulós fotelben rostokoló és az első negyedóra után egyszer csak felkiáltó férfi rezsicsökkentés gyanánt egy suta mozdulattal kikapcsolta a tévét, majd a konyha felé igyekezett, hogy a hűtőből újabb hideg sört vegyen ki. Megnyugtatta a tudat, hogy az ezeréves, a Wesselényi utcában vett, alul rozsdaette kétcsillagos Lehel legalább nem fogyaszt egy kilowattot sem, hiszen mindig csak akkor villan fel a parizert, a múlt hétvégéről megmaradt főtt tojást és a pörköltszaftos lábost megvilágító izzó, ha kinyitja az ajtót. A „kattintás” után jó nagyot hörpintett, böfögött egy ízeset, majd ismét a készülék elé kucorodott jókedvvel, bőséggel – legalábbis ami a napi folyadékbevitelt illeti. Újra megnyomta a távirányító kopottas piros gombját és továbbra sem hitt a szemének – és ezúttal nem az újabb drágulás, a folytonos rossz hírek, a recesszió réme miatt.
Elszokott és elszoktunk a csodától, legalábbis abban a sportágban, amit valaha futballnak hívtak. Pedig ezek a fiúk, Gulácsi Péter, Willi Orbán, Schäfer András, Szoboszlai Dominik, meg a többiek már jó ideje újra meg újra futballhangulatot varázsolnak a válogatott „szünetben” – mintha egyszerre adnák vissza azt, amit a közelmúltbeli kollégák nem tudtak megvalósítani. Mert ki gondolta volna a sorsolás után, hogy egy játéknappal a Nemzetek Ligája csoportkörének befejezése előtt holtversenyben a magyar válogatott szerzi a legtöbb gólt (8) az angolok, a németek és az olaszok ellenében? Hitte volna-e bárki, hogy a mieinké a legkevesebb kapott találat, egyszersmind a hétfői vetélytárs olaszok védelme is több mint kétszer annyiszor kapitulált, mint a nemzeti csapatunk hátsó sora?
Lehet azzal érvelni, hogy ez a sorozat a Bajnokok Ligájára, no meg a közelgő katari világbajnokságra összpontosító futballistáknak csak kötelező nyűg, afféle púp a háton, de ugye, a kvalitások egyértelműek Antonio Rüdiger, Kai Havertz, Leroy Sané vagy éppen Joshua Kimmich kapcsán.
Hétfő este a Puskás Arénában a sokáig csak „dadogó” olaszok következnek – a csoportelsőségért. A döntetlenkirályok kapcsán milyen jó azt leírni, hogy az iksz ezúttal nekünk lehet kedvező. És ha mondjuk, 1–1 lenne a vége, a gól kapcsán legyen ismét Szalai Ádám a kedvezményezett. (A kapitány, akit a stílusa – és nem feltétlen a futballstílusa… – miatt sokan nem kedvelnek, ám túl azon, hogy kiváló csapatember, nem csupán a pályán, hanem a hétköznapi életben is példamutatóan cselekszik.) Az újabb örömünk a nyikorgó fotelben, a pamlagon vagy a lelátón fagyoskodva, mégsem dideregve nekünk lehet teljes – kész szerencse, hogy inflációmentesen.
