A futball hátországát megkapó felvételekkel bemutató Hátsó füves utazó fotókiállítás az elmúlt két hétben a belvárostól egy kapuskidobásnyira volt megtekinthető. A Ponyvalegény a helyszínen járt.

Életmentő műanyag szódásszifon. Az a visszaváltós fajta, amiért leugrott az ipse a Titanicnál is jobban elnyújtott, imitt-amott lyukas trikóban, kihízott klottgatyában a zöldségeshez, és vitte negyven, majd ötven forintért tízesével, hogy a hőség le ne győzze, meg aztán az Olcsó János fantázianevű mindenesnél háromszázért kapható, szőlőt és zárjegyet sem látott, enyhén zavaros Koccintóst vegyítve mámort előidéző finom itóka egyik összetevője. A flaska az öltözőben vagy a pálya szélén is olyan, mint a berobbanó csatárhoz magas röppályát leíró beadás: jól jön. 

Két nő. Kitették, amilyük van – és nem a jegyzetfüzetet, a tegnap felbontott mentolos rágógumit és a vérvörös ajakrúzst. Apukám világa, meztelenek, de úgy ám, hogy az egyiküknek szinte tapintható a sejhaja, míg a másiknak ej, nincs haja! Mármint odalenn – és mégis odafenn. Merthogy a Baross utca 10. jóllehet, a földszinten kezdődik, de a Hátsó füves bizony az emeleten végződik. 

A kiállítás megnyitójára május 24-én került sor a Főfotó Galériában, és csupán két hétig, június 7-ig volt látható. Hajdúböszörményből érkezett, mestersége címere a hátország bemutatása. A futballé, amelynek megörökített tagjai még nem robotszerűen űzik a sportágat, elvégre a hátország miliőjében minden gyakorta a szívből indul.