PONYVALEGÉNY

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Vlaszák Borbála (Szolnoki MÁV)

Különös, ám kényszerű váltás: a térdének köszönhetően került a lécek közé a korábbi mezőnyjátékos

2021. november 19. - Horváth M. Attila

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Vlaszák Borbálának, aki a Női NB II, Keleti csoportjában szereplő Szolnoki MÁV Utánpótlás FC kapusa. 

vlaszak_borbala.jpgPÁLYAÍV Amiért kapus lettem: Nem épp a legegészségesebb a térdem, így kevésbé veszélyes rá nézve kapuban játszanom, mint korábban a mezőnyben. • Amit el szeretnék érni öt éven belül: A jelenlegi csapatommal közös sikereket a bajnokságunkban. • Babonám: Kapufaszentelés mérkőzés előtt, minden léccel érintkezni, védelmet kérni a hálóba jutás ellen.

KEDVENC……magyar csapatom: FTC. • …külföldi csapatom: FC Barcelona volt sokáig, de egyre inkább kedvelem a Lipcse csapatát. • …magyar mezőnyjátékosom: Böde Dániel. • …külföldi mezőnyjátékosom: Lionel Messi. • …magyar kapusom: Gulácsi Péter. • …külföldi kapusom: Yann Sommer, Manuel Neuer. 

LEG……nagyobb futballélményem: Amikor legutóbb a magyar válogatottnak szurkolhattam a képernyő előtt a portugálok elleni meccsen. • …szebb gól, amit valaha láttam: Minden gól szép, amit a csapatom szerez. (mosolyog)…nagyobb siker, amit elértem a futballban: NB II, harmadik helyezés a korábbi csapatommal. • …nagyobb hiba, amit a pályán elkövettem: Mostanában, amikor egy csorgó, földön guruló labdát beengedtem a lábam közt az Eger elleni meccsünkön. (nevet)…jobb labdarúgó, aki ellen pályára léptem: Pádár Anita. • …pozitívabb tulajdonságom a pályán: Hanggal, szavakkal irányítás. • …negatívabb tulajdonságom a pályán: Dühöngök, ha „potyát” kapunk. • …pozitívabb tulajdonságom a pályán kívül: Segítőkészség. • …negatívabb tulajdonságom a pályán kívül: Nem szánok időt, akikre kellene.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr8416759392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása