PONYVALEGÉNY

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Böröcz Bettina (Diósgyőri VTK)

Megáll az idő: a nyáron igazolt, karrierjét mezőnyjátékosként kezdő cerberus számára már öt-hat éve tart az a bizonyos nyolc forduló

2021. október 20. - Horváth M. Attila

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Böröcz Bettinának, aki a Női NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK utánpótlás-válogatott kapusa.

boroczbettina.pngPÁLYAÍV Amiért kapus lettem: Otthonról mezőnyjátékosként kerültem fel a Ferencvároshoz, ahol a kapusunk sérüléssel bajlódott, így egy családi napon, amikor a mi korosztályunk tartott egy bemutató edzést, beálltam a kapuba. Olyan jól sikerült, hogy végül az edzőkkel megbeszélve elkezdtem a kapusedzéseket, de mindössze nyolc fordulóról volt szó. Ez a nyolc forduló már lassan öt-hat éve tart számomra. • Amit el szeretnék érni öt éven belül: Soha nem tervezek ennyire előre, én annak a híve vagyok, hogy a jelenben legyen rendben minden. • Babonám: Van egy érmém, ami négy éve minden mérkőzésre velem tart. 

KEDVENC……magyar csapatom: A magyar élvonalban két csapattal szimpatizálok. • …külföldi csapatom: PSG. • …magyar mezőnyjátékosom: Szoboszlai Dominik. • …külföldi mezőnyjátékosom: Lucy Bronze. • …magyar kapusom: Dibusz Dénes. • …külföldi kapusom: Marc-André ter Stegen. 

LEG……nagyobb futballélményem: Kettő is van. A Dánia ellen 0–0-ra végződött válogatott mérkőzés és a 2–0-ra megnyert BL-selejtezős meccs. • …szebb gól, amit valaha láttam: Sajnos mostani csapattársam, Sandu Bianca gólja, amit pár éve kaptam tőle. Felismerte, hogy előrébb helyezkedek, és messziről a léc alá lőtt. • …nagyobb siker, amit elértem a futballban: Profi szerződés és utánpótlás-válogatottság. • …nagyobb hiba, amit a pályán elkövettem: Egyszer egy esős mérkőzésen átcsúszott a labda a lábaim között. • …jobb labdarúgó, aki ellen pályára léptem: Fenyvesi Evelin, de fiatal kora ellenére ide említeném Pusztai Sárát is. • …pozitívabb tulajdonságom a pályán: Sokat beszélek a társaimmal. • …negatívabb tulajdonságom a pályán: Néha többet nézem, hogy a játékosok jó pozícióban állnak-e, mint a labdát. • …pozitívabb tulajdonságom a pályán kívül: Gyakran segítek étellel a rászoruló, utcán élő embereknek. • …negatívabb tulajdonságom a pályán kívül: Könnyen kizökkentenek negatívabb dolgok a jókedvemből, így oda az egész napom.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr9616728546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása