Június 6-án töltötte be az ötvenedik életévét Brunner Márta, az Újszínház művésze, aki a kilencvenes években az ország akkori legnépszerűbb televíziós vetélkedőjének arcaként vált közismertté. A Ponyvalegény az alábbiakban őt köszönti.

Érdekelte a fenét az a műsor! Utólag már bevallhatom, hiszen jól emlékszem, este kilenc, talán negyed tíz is lehetett, amikor rendszerint felcsendült a szignál, és én akkor tízen innen úgy voltam vele, jöjjön, aminek jönnie kell. Mindent vagy semmit – tudja, Mártika, valahogy úgy voltam vele, Önből mindent, Vágó Istvánból semmit. Még az is lehet, nem így volt, de úgy maradt meg az emlékezetemben, hogy beragyogta a képernyőt. Hol a kis Junosztyn, hol a behemót nagy képernyős tévén tűnt fel mérhetetlenül netten és nőiesen, márpedig ha annak a böhöm fadobozosnak olyan finomhangolása lett volna, mint Önnek, talán még ma is működne. Tudja, Mártika, megöregedtem. Ez persze így, ebben a formában nem igaz, de mondja meg őszintén, mit írjak akkor, amikor a napokban a kezembe került valamelyik színes magazin, és meglátva Önt hirtelen rádöbbentem, hogy valami rejtélyes csodaszert használhat, mert vonzóbb és csinosabb, mint annak idején abban az esti vetélkedőben. Be kell vallanom azt is, irigylem az akkor népszerű, félénk fiúzenekarból választott férjét, mert bizony olvasni is élmény, hogy egymásban és Sóskúton találták meg a boldogságot, ahol valóságos élményparkot vezetnek kecskékkel, lovakkal, malacokkal és csirkékkel. Pedig Vajda Márta lányaként nem lehetett könnyű az út, amelyen elindult, mégsem tért le róla, csupán tudatosan elbújt, eltűnt a széles közvélemény elöl. Van az Anna and the Barbies zenekarnak az a fülbemászó dala, Mártika, amely úgy kezdődik, hogy „Kezdjetek el élni...”, és Önnek elhiszem, hogy nem kell dúdolnia vagy hadoválnia, mert szöveghűen, kívülről-belülről ismeri a folytatást.