Ha elzötyög az ember valamelyik villamossal vagy elrobog a kettes metróval a Széll Kálmán térig, netán éppen csak arra van dolga, valóságos időutazáson vehet részt.
– És a szemem az tetszik?
– Aha. Olyan, mint egy penészes kiflinek a sarka.
(Moszkva tér)
Hogy miért zseniális rendező Török Ferenc, abba most ne menjünk bele, mindenesetre a Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából idestova közel egy esztendeje ötletes dizájnnal megjelenő Moszkva tér jóval több, mint mestermű. Rojállal, Kiglerrel, Petyával vagy Zsófival persze manapság annyira valószínű a találkozás a Meki előtt, mint csókot csenni a Moszkva téri óra alatt.
Persze az ember könnyen zavarba jöhet, ha a villamossíneken túl továbbhalad. És nem azért, mert a kor valóságos szimbólumává nemesedő, szeretve utált szőrmés téli sapkát viselő, Borisz, Jurij és Nikolaj névre hallgató, tagbaszakadt, harcsabajszú KGB-ügynökhasonmásokkal találja szembe magát, hanem mert a 2011. május 12. óta – az 1929 és az 1951 közötti időszak után – ismét Széll Kálmán nevét viselő közterület olyan, mint a világjáró betörő: nem mindenhol érhető tetten.
Jó példa erre a 10. és a 11. számú lakótömb, márpedig az egyikről Kovács Kati slágerének refrénje juthat eszébe az Olvasónak: a régi ház körül öregszik minden...
