Levenni a polcról a Fonográf első, bordó borítójú nagylemezét, meghallgatni újból Korda György Aranyalbumát, netán ismét megnézni a zseniális Jim Jarmusch egyik klasszikusát, az Éjszaka a földönt nem ördögtől való gondolat.
Levenni a polcról a Fonográf első, bordó borítójú nagylemezét, meghallgatni újból Korda György Aranyalbumát, netán ismét megnézni a zseniális Jim Jarmusch egyik klasszikusát, az Éjszaka a földönt nem ördögtől való gondolat.
A futballistáknál évekkel ezelőtt nagy sikert arató, régi-új, sportolókat fókuszba helyező nyári rovattal jelentkezik honlapunk július 1-től, – a tervek szerint augusztus végéig. Az általunk megkérdezettek ezúttal nem csupán a maguk mögött hagyott szezonról nyilatkoznak, hanem a kikapcsolódási szokásaikról is szót ejtenek. Tehát vakációra fel – hurrá, nyaralunk! Akivel ezúttal vakációzunk: Kutrovácz Gábor, a Budapest-bajnokság II. osztály 1. csoportjának legutóbbi, 2023/2024-es kiírásában 55 ponttal a 3. helyen záró Nagytétényi Kohász labdarúgója.
Érdemes írni róluk, mert olyan szakma az övék, amely kihalóban van, mint az órásmesteré, a tévészerelőé vagy a bőrdíszművesé. Újságosokat egyre kevésbé látni – és itt most nem azokra kell gondolni, akik óránként 1230 forintért osztogatják az ingyenes propaganda-gyűlöletkampánylapot –, mert nincsenek.
A futballistáknál évekkel ezelőtt nagy sikert arató, régi-új, sportolókat fókuszba helyező nyári rovattal jelentkezik honlapunk július 1-től, – a tervek szerint augusztus végéig. Az általunk megkérdezettek ezúttal nem csupán a maguk mögött hagyott szezonról nyilatkoznak, hanem a kikapcsolódási szokásaikról is szót ejtenek. Tehát vakációra fel – hurrá, nyaralunk! Akivel ezúttal vakációzunk: Molnár Csaba, a 2023/2024-es évadban 25 ponttal a 15. helyen záró, így az NB III Dél-Nyugati csoportjának búcsút intő Fehérvár FC korábbi labdarúgója, a 2024/2025-ös szezonra két év után a klubhoz visszatérő, az NB III Észak-Nyugati csoportjában 45 egységgel a 6. pozícióban záró Budaörsi SC játékosa.
Jókedvvel, bőséggel: a hónap első vasárnapján a Király utca ünnepére készülnek a teréz- és erzsébetvárosi polgárok.
A futballistáknál évekkel ezelőtt nagy sikert arató, régi-új, sportolókat fókuszba helyező nyári rovattal jelentkezik honlapunk július 1-től, – a tervek szerint augusztus végéig. Az általunk megkérdezettek ezúttal nem csupán a maguk mögött hagyott szezonról nyilatkoznak, hanem a kikapcsolódási szokásaikról is szót ejtenek. Tehát vakációra fel – hurrá, nyaralunk! Akivel ezúttal vakációzunk: Tóth Alexandra, a Női NB I 2023/2024-es szezonjában a 12., utolsó helyen végző, így kieső Fehérvár FC labdarúgója, aki a leány regionális U19-es bajnokság Észak-Nyugati csoportjának 1. helyén végzett utánpótlás-csapatával.
BUDAPEST | Megemészteni a megemészthetetlent. Öltönyben izzadó vezető, mackónadrágban is oroszlánként üvöltő edző, klottgatyában flangáló szertáros, hétről hétre a fejét fogó labdarúgó és tűzbe-lázba jövő szurkoló sem érti, miként történhetett, hogy a Rákospalotai EAC egyévnyi távollét után visszatért a Budapest-bajnokság I. osztályába.
Tizenegyes, mégsem büntető: 2022. július 4-től megújult formában és felvetésekkel, összesen tizeneggyel jelentkezik az eddig csak labdarúgókat bemutató Kapuskérdések rovat, ugyanis immár nem csupán futballisták, hanem egyéb csapatsportágak – jégkorong, kézi- és vízilabda – ismert vagy kevésbé ismert cerberusait is felkérjük, hozzák közelebb szakmájukat olvasóinkhoz. Aki az alábbiakban megússza kapott gól nélkül, miközben az érdeklődésünket nem hárítja: Mönich Zoltán, a Pest megyei III. osztály Délnyugati csoportjában 26 lejátszott bajnoki után 54 ponttal a tabella 2. helyén végző, ám a sikeresen megvívott osztályozó körmérkőzéseknek (Csomád–Hernád 0–0; Pilisvörösvár–Csomád 1–1; Hernád–Pilisvörösvár 2–1) köszönhetően a 2024/2025-ös szezonban a II. osztály, Déli csoportjában rajthoz álló Hernádi FKSE kapusa.
Sosem látott tömeg, elképesztő hangulat. Nem nyitott újra az egykorvolt cipőáruház FER néven, mint ahogy nem is a magyar válogatott lépett pályára a Nagyvárad téren a régi Orczy-kert füvet csak nyomokban tartalmazó, hangulatos játékterén, hanem a felújított, korszerű zöldterület adott otthont a városi sportágak olimpiai selejtezőinek budapesti állomásaként csütörtöktől vasárnapig.
VILLÁNY | Ugyan a Tiszaföldvár elleni, az NB III-ba jutásért vívott osztályozót összesítésben 6–2-re elvesztették a baranyaiak, a háttérben a hosszúra nyúló szezon zárása után is zajlott a munka, aminek folyományaként az eddigi vezetőedző, Kósa Zoltán a továbbiakban sportigazgatóként felel a szakmai munkáért, ám az egyesület megtalálta új vezetőedzőjét is.