PONYVALEGÉNY

IFIÚJSÁG. Akivel a sportoldalt fellapozzuk: KÜKEDI LAURA, a Ferencváros labdarúgója

Gyors és technikás játékosnak tartja magát, de úgy véli, mindenben előre kell lépnie céljai eléréséért: „Az NB I-ben, később pedig külföldön szeretnék focizni”

2024. január 15. - Horváth M. Attila

ifiujsag_alap.jpgUgyan az 1957 és 1989 között megjelent népszerű hetilapot természetesen nem poroljuk le, ám a csapatsportágak fiatal reménységeit bemutató, 2024. január 5-én induló, Ifiújság címet viselő rovatunkban mégiscsak a magyar ifjúságé lesz a főszerep. Ezúttal Kükedi Laura, a Leány országos U19-es bajnokságban szereplő és 10 lejátszott találkozó után 24 ponttal a 2. helyen telelő, a március második felében esedékes tavaszi nyitányon a mögötte egyetlen egységgel és pozícióval álló Puskás Akadémia FC ellen hazai rangadóval indító FTC-Telekom játékosa vállalkozott arra, hogy feleljen a nem is mindig könnyű kérdésekre, felvetésekre. 

kukedi_laura_foto_fradihu.jpg SZÁMOS VÁLASZ  Ahány évesen kezdtem a sportkarrieremet: 6 • Ahányadik helyre várom az utánpótlás-csapatomat a szezon végén: 1. • Ahány év múlva stabilan felnőtt bajnokságban játszanék: 1-2 éven belül. • Szerencseszámom: 19  

 EZ MEG AZ, ITT ÉS OTT  A pálya ezen részén érzem jól magam: Balszélsőként. • Posztom legjobbja a világon: Ronaldinho. • Akire felnézek a felnőtt csapat tagjai közül: Fenyvesi Evelin. • Amelyik külföldi bajnokságot figyelemmel követem: Spanyol, angol, német. • Álomgárda, amelyben szívesen játszanék: Wolfsburg. • Civil foglalkozás, ami érdekel: Edző, testnevelő tanár.  

kukedi_laura_regebbi.jpg FEJLETTSÉGI SZINT  Erősségem a pályán: Gyors és technikás játékos vagyok. • Amiben a játéktéren előre kell lépnem: Szerintem mindenben, ha az NB I-ben, később pedig külföldön szeretnék focizni. • Tantárgy, amiből a legjobb vagyok: Történelem. • Tantárgy, amit csak visszafogottan kedvelek: Irodalom.  

 VÁLASZTÁSI ÉRV  Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi? Cristiano Ronaldo. • Kutya vagy macska? Kutya. • Múzeum vagy színház? Színház. • Mozifilm vagy sorozat? Sorozat. • Főzelék vagy pörkölt? Főzelék. • Tea vagy gyümölcslé? Gyümölcslé.

ftc_u19.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr4118303727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása