Tizenegyes, mégsem büntető: 2022. július 4-től megújult formában és felvetésekkel, összesen tizeneggyel jelentkezik az eddig csak labdarúgókat bemutató Kapuskérdések rovat, ugyanis immár nem csupán futballisták, hanem egyéb csapatsportágak – jégkorong, kézi- és vízilabda – ismert vagy kevésbé ismert cerberusait is felkérjük, hozzák közelebb szakmájukat olvasóinkhoz. Aki az alábbiakban megússza kapott gól nélkül, miközben az érdeklődésünket nem hárítja: Gombos Dániel, a Zala megyei II. osztályban 26 forduló után 47 ponttal a tabella 5. helyén végző Sportklub Gutorfölde labdarúgója.
| 1 | Amiért kapus lettem | Az első mérkőzés, amit élőben láttam, egy Zalaegerszeg–REAC NB I-es összecsapás volt, amelyen a hazaiak kapuját Darius Kampa védte. Már a bemelegítésnél nagyon tetszett, ahogy vetődve mutatott be bravúrokat, utána pedig kapott gólt nélkül lehozta a meccset. Ez az élmény meghatározó volt a posztválasztásban, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy lábbal sosem tartoztam az ügyesebbek közé, és emiatt az általános iskolai testnevelésórákon is kapuban kaptam helyet.
| 2 | Amit nem kedvelek a saját posztomban | Kevés lehetőség van hibázni, és minél magasabb szinten játszik valaki, annál többször fogja az ellenfél megbüntetni például az elpasszolt vagy a középre kipattanó labdákat. A legnagyobb nehézség azonban mégis az, hogy az edzők érthető okokból keveset változtatnak ezen a poszton, így aki a szezon elején a cserepadra szorul, könnyen lehet, hogy csak elvétve fog lehetőséget kapni a következő mérkőzéseken.
| 3 | Idézet, ami hozzám illik | Iker Casillas a visszavonulásakor tartott sajtótájékoztatón kérte, hogy ne úgy emlékezzennek rá, mint egy jó vagy rossz kapusra, hanem mint egy jó emberre.
| 4 | Mérkőzés előtti rituálém | Szeretek korán érkezni, az öltözőbe vonulás előtt körbesétálom, feltérképezem a pályát, majd egy megszokott program alapján melegítek be. Az egyetlen babona, hogy a bal kapufa mellé dobom a kulacsom.
| 5 | Aki ellen nem szeretek védeni | Nem tudok megnevezni olyan játékost vagy csapatot, aki vagy amely ellen nem szeretek védeni. Akkor vagyok kevésbé lelkes, amikor az ellenfél szerényebb játékerőt képvisel és számomra eseménytelenül telik a találkozó.
| 6 | Szezonbeli legjobb meccsem | A Böde elleni mérkőzésünket emelném ki, amelyen 3–1-re nyertünk. Az első félidőben egy gólvonalról kiütött labdánál fejbe rúgott a csapattársam, majd a vendégek egyenlítő találatánál a kapufának vetődtem. Egy jókora dudorral ugyan, de végigjátszottam a második negyvenöt percet is, volt néhány védésem fontos pillanatokban, és a csapat remek gólokkal bebiztosította a győzelmet. A három pont értékét növeli, hogy a Böde együttese ünnepelhette idén a bajnoki címet, ezúton is gratulálok nekik! (2022. október 9-én a Zala megyei II. osztály 9. fordulójában a házigazda Gutorfölde 0–1-es félidő után 3–1-re győzött az 59 ponttal az élen záró, a Murakeresztúrt mindössze egyetlen egységgel megelőző Böde ellen, a gólokat Tuboly András, Major Ágoston, Jakab Gergő, illetve Odonics Péter szerezte – a szerző)
| 7 | Pályafutásom eddigi legjobb mérkőzése | 2010-ben egy olaszországi emléktornán szerepeltünk a ZTE U12-es csapatával, ahol a helyosztón a svájci Chiassót a rendes játékidőben kialakult 1–1-es eredmény után büntetőkkel győztünk le. Egy tizenegyest hárítottam, amely a legjobb élmény volt egész pályafutásom alatt. Ugyanezen a tornán a Sampdoria ellen is játszottunk, azt hiszem, 3–0-ra nyert az ellenfél, de soha nem volt mennyiségre annyi védésem, mint akkor.
| 8 | Emlékezetes potyagól, amit kaptam | A legfrissebb élmény a legemlékezetesebb: a Zalaszentmihály ellen játszottunk, körülbelül 40 méterről végezhettek el szabadrúgást. Néhány perccel korábban más szögből, de hasonló távolságból beadás érkezett, így ugyanarra számítva kijjebb álltam a kelleténél, az ellenfél pedig rálőtte. Későn reagáltam, próbáltam visszalépni és egy szerencsétlen mozdulattal a hálóba segítettem a labdát. A végeredmény 0–1 lett, sajnos egy pontba került a hiba. (2023. április 9-én, a Zala megyei II. osztály 19. fordulójában a vendéggárda és a bajnoki egyetlen találatát Tricsli István szerezte a 36. percben – a szerző)
| 9 | Kapuskolléga, akivel a legjobb viszonyban vagyok | Választani nem szeretnék, de kettőt szívesen kiemelek. Lóránt Krisztián, a Páterdomb kapusa, aki korábban csapattársam volt. Mindig jókat lehet vele beszélgetni, amikor pedig Gutorföldén volt, önzetlenül igyekeztünk egymásnak segíteni, mindkettőnknek fontosabb volt a csapat, mint a rivalizálás. A másik Nikli József, a Murakeresztúr kapusa. 49 éves, és ott segít, ahol éppen szükség van rá, akár az U19-es csapatban is. Nagyon tisztelem az elhivatottságát, a foci iránti szeretetét, jó példaként szolgálhat a fiataloknak. Emellett mindig jókedvűen lehet vele beszélgetni. Őszintén remélem, hogy jövőre a vármegyei első osztályban is szerephez jut.
| 10 | Barát a mezőnyjátékosok közül | Gyakorlatilag az egész U19-es és felnőtt csapatot is felsorolhatnám. Szerencsére mindenkivel jó a kapcsolatom, soha nem volt egy konfliktusom sem. Az elmúlt szezonban bronzérmes gutorföldi U19-es csapat magját helyi fiatalok alkotják, egy nagy baráti társaságról van szó, akik a pályán kívül is rengeteg időt töltenek együtt. Az amatőr labdarúgás szintjén pedig ez a legfontosabb, legyen egy összetartó társaság, akik együtt csinálják azt minden hétvégén, amit mindenki szeret.
| 11 | Egyéb csapatsportág kapusa, akit sokra tartok | Szécsi Zoltán, Fazekas Nándor, Katrine Lunde.