NAGYKANIZSA | Nem múlik a fájdalom. Hiába telt el több nap azóta, a tragikus baleset során életét vesztő Fujsz Richárd korábbi és jelenlegi csapattársai többsége még nem ocsúdott fel a sokkból. A helyi Futsal Club május 2-án, kedd este gyertyagyújtással emlékezett a 25 esztendősen elhunyt labdarúgóra, az alábbiakban pedig szavakkal, gondolatfüzérekkel teszik ugyanezt.

 ÁGOSTON DONÁT, az NB III Közép-csoportjában szereplő FC Dabas labdarúgója: „Ricsivel 2016 és 2018 között futballoztunk együtt Zalaegerszegen, előbb a korosztályos csapatunkban, majd az NB II-es felnőtt csapatnál. Ricsinek megvolt a saját kis világa, így eleinte a kapcsolatunk különösebben nem mélyült el, aztán amikor együtt küzdöttünk a ZTE FC sikereiért, ez megváltozott. Az úgynevezett fiatalszabálynak köszönhetően gyakran voltunk egyszerre a pályán, ami nagy élmény volt. Édesapja is egykor a ZTE színeiben futballozott, ennek köszönhetően Ricsi sok hasznos dolgot örökölt. Igazán kellemetlen ellenfél volt, szívós, akarnok játékával sok borsot tört az ellenfelek orra alá. Emellett rendkívül jó fizikai adottságainak köszönhetően egy magas, ennek ellenére fürge játékosról beszélhettünk. Egy dolog biztos… Utált veszíteni. Olykor kicsit le is kellett nyugtatni a játék hevében, annyira együtt élt vele, illetve annyira szeretett volna mindig győzedelmeskedni az adott ellenfele ellen. Sosem felejtem el, annak idején érkezett hozzánk játékos, aki sok-sok éves NB I-es tapasztalattal rendelkezett, mi pedig Ricsivel szinte a legfiatalabbak voltunk a keretben. Ennek ellenére már az első napokban sikerült összeverekednie akár a rutinos játékosokkal is edzésen. Igazi karakter volt, akit valaki vagy szeretett, vagy utált. A többség persze szerette… Sok-sok zrika ment a tréningeken és az öltözőben egyaránt, mindig pozitív és vidám hangulat volt körülötte. Mély megrendüléssel olvastam a szörnyű tragédia hírét. Öröm volt megismerni és sok örömöt, illetve bánatot megosztani veled a futballpályákon. Isten veled, Ricsi, nyugodj békében! Őszinte részvétem az egész családnak!”
 KARVALICS BARNABÁS, a Vas megyei I. osztályú Körmendi FC labdarúgója: „Húsz évvel ezelőtt kezdődött minden a Dózsa-pályán. Nemcsak gyerekkori csapattársak, hanem barátok is lettünk. Az első találkozástól kezdve egy hullámhosszon voltunk, mivel hasonló habitussal rendelkeztünk. Végigkísértük egymás „gyerekkorát” a csapatban és azon kívül is, miközben megéltünk sok jót és néha rosszat is. Majd miután „kijártuk” a ZTE korosztályos csapatait, másmerre fújt minket az élet szele, de akárhányszor találkoztunk, mindig váltottunk pár szót, hogy éppen kit merre sodor a sors. Az utóbbi időben egy kispályás csapatban játszottunk, az utolsó ilyen torna Bükön volt, de nem gondoltam volna, hogy akkor passzolunk utoljára egymásnak. A védjegye számomra, de szerintem mások számára is, amikor behúzta a nyakát és „elindult”, már tudtuk, hogy valami történni fog: cselsorozat, labdaszerzés, gól, gólpassz vagy éppen szabadrúgás az ellenfélnek. Hihetetlen, hogy nincs többé! Őszinte részvétem a családnak. Isten veled, Ricsu, fenn találkozunk!”
 KÓNYA KORNÉL, a Tolna megyei I. osztályú FC Dunaföldvár labdarúgója: „Konkrét sztorim nincs vele kapcsolatban, de jóban voltunk, mint csapattársak. Jóérzésű, vidám srác volt, akivel mindig lehetett viccelődni. Egy labdabiztos, technikás támadó, akivel jó volt együtt focizni.”
 MAJOR MÁTÉ, az osztrák Pilgersdorf labdarúgója: „Először is őszinte részvétem az egész családnak és minden hozzátartozónak, valamint sok erőt ebben a nehéz helyzetben. Én is nagyon sajnálom, ami történt. Ricsi csak félévig volt csapattársam Hévízen, az apukája edzőm volt Zalaegerszegen, az utánpótlásban, a testvére pedig gimnáziumi osztálytársam volt. Ami nekem megmaradt abból az időszakból Ricsiről, hogy egy igazán belevaló srác, aki néha a saját feje után ment, ám ez a fociban lehet pozitív dolog is. Fiatalon került a csapatba, de a tudása, tehetsége arra volt hivatva, hogy magasabb szinten megállja a helyét. Valamiért ezt nem sikerült neki kihoznia magából. Az utóbbi időben nem nagyon találkoztunk, de amikor közös ismerősünk értesített, mi történt, teljes megrendülésként ért.”
 NOVÁK LÁSZLÓ, a Zala megyei I. osztályú Semjénháza SE labdarúgója, a Nagykanizsai Futsal Club futsalosa: „Ricsi egy csupa szív gyerek volt, szerintem nem akadt olyan ember a csapatban, akivel ne jött volna ki. Nálunk ő volt az egyik felelős a jó hangulatért. A gólok mellett nagyon szerette az ellenfeleit köténybe behúzni, mindig versenyeztünk ki oszt ki többet, de mindig ő nyert.”
 SCHULLER FERENC, a Zala megyei I. osztályú Semjénháza SE labdarúgója, a Nagykanizsai Futsal Club futsalosa: „Sajnos én is csak annyit tudnék elmondani, amit már több cikkben is leírtak, hogy egy rendkívül szerethető, barátságos ember volt, aki mindig mosolyt csalt az emberek arcára, hiszen ő maga is mindig mosolygós volt. A fociban az édesapjához hasonlóan nagy tehetségnek számított és mindig kitette a szívét, lelkét a pályára. Mindenkihez volt valami jó szava, persze imádott poénkodni is. Sajnos a magánéletben néhány közös bulin és teremtornán kívül kevés időt töltöttünk együtt, ez a távolságnak is betudható, hiszen a barátomnak tartottam.”
 SZABÓ ÁDÁM, a Nagykanizsai Futsal Club futsalosa: „Ricsi egy közvetlen, őszinte sràc volt mindig is, az öltözőben is a hangulatfelelősök közé tartozott. Játékosként is nagyszerű volt, imádta a „szőröket” húzni az ellenfeleknek, többségében nagy sikerrel. A gyertyagyújtásnál is erről beszéltünk. „Vajon hány szőrt húzhat fent? Az összeset!” Ahogy a gólok termelésében sem volt hiány! Én a mai napig nem tudtam felfogni igazán, ami történt. Egy nagyszerű játékost és egy értékes, jó embert veszítettünk el. Részvétem a családjának. Nyugodj békében, Ricsi! Emlékedet megőrizzük!”
 VINCZE ÁDÁM, a Zala megyei II. osztályú Windoor-Páterdomb LSC labdarúgója: „Nekem csak annyi ugrik be róla elsőre, hogy a legtehetségesebb srác volt, akivel az utánpótlásban együtt játszhattam.”