Miért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: Pece Mihály, a BKV Előre 96 kilogrammos súlyemelője, aki november utolsó hétvégéjén a Tatabányán megrendezett országos bajnokságon aranyérmet szerzett összetettben 282 kilogrammos eredménnyel (szakítás: 132, lökés: 150).
• Amiért beleszerettem a sportágamba: Túlsúlyos gyerek voltam, sosem szerettem az állóképességi sportokat. Egy idő után az edzőm mondta, hogy jó érzékem van a súlyemeléshez, ami önbizalmat és magabiztosságot adott. A környezetemben kevesen ismerték vagy foglalkoztak ezzel a sporttal, ezért úgy érezhettem, hogy valami különlegeset csinálok.
• A sportággal kapcsolatos legnagyobb élményem: Lehetőségem volt néhány korosztályos vb-n és Eb-n részt venni, ám a legemlékezetesebb idén volt Lengyelországban, ahol a Masters Európa-bajnokságon második helyezést értem el. (Az eseményre Raszynban augusztus 20. és 28. között került sor – a szerző)
• Akit a sportágon belül nagyra tartok: Nem tudok egy személyt kiemelni, rengeteg tehetséges versenyző és kiváló szakember van világszerte, akiket szívesen nézek és meghallgatok, sajnos Magyarországon egyre kevesebb, de jellemzően nem az egyéni teljesítmény miatt. Akit talán kiemelnék, az az első edzőm, aki adott egy erős alapot a későbbi eredményeim eléréséhez.
• Akivel a sportágon belül a legjobb viszonyban vagyok: Próbálok mindenkivel jó viszonyt ápolni, de talán a jelenlegi edzőmet emelném ki, Nagy Bernadettet.
• Szezonbeli emlékezetes esemény: A Masters Eb-n elért második helyezés.
• Célkitűzés a jelenlegi évadra: Az idei szezonnak már vége, így a jövő évre próbálok koncentrálni. Szeretnék több versenyen részt venni, amennyire munka mellett lehet, illetve több nemzetközi Masters-versenyen is elindulni, utazni.
• Amit szeretnék elérni néhány éven belül: Világversenyen dobogós helyezést.
• Amelyik sportot még kedvelem: Tenisz, kosárlabda, röplabda.
• Amit eddig még nem tudtak rólam: Nem igazán tudok ilyet, elég „uncsi” embernek tartom magam. (mosolyog)