Miért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: Bálint Rebeka bikini fitness versenyző.
• Amiért beleszerettem a sportágamba: Közel három évvel ezelőtt egy túlsúlyos kislány voltam. Első körben a fogyás volt a cél. Elkezdtem edzővel dolgozni, majd egy konditeremben kaptam munkalehetőséget. Teljesen magával ragadott ez a sport, ez a közeg, a versenyzés csak úgy jött közben. Sokan kinevettek, amikor majdnem kilencven kilósan azt mondtam, ötvenöt kg leszek – hát igazam lett, sőt, a versenysúlyom 48-49 kg között mozgott. Volt egy edzőváltásom is, a mostani trénerem, Tóth Attila azt mondta, nekem a színpadon a helyem – mondanom sem kell, mekkora motivációt kaptam ezzel.
• A sportággal kapcsolatos legnagyobb élményem: Az idei, egyben első versenyszezonom. Amit leginkább kiemelnék, az utolsó versenyem az IBFF – Predators Classic, ahol sikerült megnyernem a kategóriámat november elején.
• Akit a sportágon belül nagyra tartok: Nagyon sok versenyző mindennapjait és felkészülését követem, sok inspiráló ember van ebben a sportban, így konkrét nevet nem is említenék. Sok helyről gyűjtöm a kis motivációmat.
• Akivel a sportágon belül a legjobb viszonyban vagyok: Első szezonos versenyzőként az ismeretségem még nem a legtágasabb, viszont már idén rengeteg nagyszerű versenyzőt, illetve barátot sikerült megismernem. Egy lány nevét említeném meg, ő pedig Nóga Regina, aki brutálisat menetelt idén.
• Szezonbeli emlékezetes esemény: Az egész felkészülésem emlékezetes számomra, nagyszerű, tapasztalt versenyzőkkel állhattam egy színpadon, amiért nagyon hálás vagyok.
• Célkitűzés a jelenlegi évadra: Idén számomra lezárult a szezon. A következő cél az izomtömeg-növelés, tehát a tömegelés. Jövő ősszel újra szeretnék színpadon állni, és nem titok, hogy szeretnék kategóriát is váltani, tehát munka az lesz bőven.
• Amit szeretnék elérni néhány éven belül: Ha egy-kétéves távlatban gondolkodunk, szeretnék nagyobb szövetségek versenyén is színpadon állni, illetve terveim között szerepel a személyi edzői végzettség megszerzése is.
• Amelyik sportot még kedvelem: Lovaglás.
• Amit eddig még nem tudtak rólam: Minden héten ragaszkodok az öt edzéshez, valamint minden reggelemet rizs- vagy zabkásával indítom.