Az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Kmetyó Máté, a Pest megyei IV. osztály, Délkeleti csoport 2021/2022-es kiírásában 36 ponttal a tabella 1. helyén végző, a felsőházi rájátszásban 43 egységgel a 2. pozícióban záró Hernádi FKSE játékosa.
Tipikus labdarúgást nagyon kedvelő apa négyévesen egy gumilabdával elvitt edzésre – ordítva jöttem el onnan, hogy soha többet nem akarok focizni. Valami megváltozhatott nagyon, mert elkezdtem járni és megszeretni. Isten nyugosztalja, Deli Attilánál kezdtem az első labdaérintéseket. Utána Kiss Pista lett az edzőm, a volt NB I-es játékos. Arra emlékszem, ha valamit nem jól csináltunk, mindig azt mondta: túrós tészta. Bár eddig ködösek az emlékek. Az otthon a dabasi tűzoltóság mögötti pálya volt, az összes korosztályt végig jártam U6-tól kezdve. Ami már komolyabb volt talán, az U13 Kotàn Sanyi bácsival, sorozatban bajnoki címek egy nagyon erős csapattal. Volt egy időszak, amikor túlkorosként játszottunk vissza Filyó Gabikàval – ő eljutott a Honvédig és Kecskemétig, játszott is egy Liga Kupa-meccset, ám sajnos azóta már nem focizik. Volt, hogy iskolából kértek ki tizenhárom évesen, mi meg kiskirályoknak éreztük magunkat emiatt. És akkor jött az első nagypályás meccs az U16-ban, a Tisza Volán ellen. Sosem felejtem el, volt egy külföldi srác, őt kellett volna fogni. Ötvennel futott, cseréltek is le a harmincadik percben, viszont arra jó volt, hogy megtanultam, teljesen más a nagypálya. Az U16 és az U17 nehéz időszak, gyenge korosztályunk volt, mindig kikaptunk, kiállási problémák voltak és minden meccs után a szüleim csak azt kérdezték, hogy mennyivel kaptatok ki... Viszont ennek ellenére jártam minden edzésre, minden meccsre. Elmondhatom magamról, hogy előbb játszottam a felnőttben, mint az U21-ben. Kucsák István kezei alá kerültem, általa kerültem a Dabas II.-be. Igazi ingázás volt: U21, Dabas II. vagy már az NB III-as nagy csapat. Heti öt nap foci, majd a dabasi sportgálán megkaptam az év utánpótlás játékosa díjat. Ezután történt egy törés, a tipikus fiatalkori probléma elkezdődött: buli, barátnő és a foci el lett hanyagolva... Majd aztán új tréner érkezett Dabasra, és Ledő László mondhatni, megváltoztatott mindent. Kezdetben az ifiben volt edzőnk, majd a felnőttben.
Megalakult a Dabas III., óriási csapat jött össze – huszonkét-huszonhat fős keret edzésen is! Nagyon nagy összhangban voltunk, hál’ Istennek a focin kívüli barátaim a csapattársaim is voltak: Tihany Dani – ő ahová elment focizni, gólkirály lett –, Laczkó Zoli – ő volt a sofőr –, Györgyövics István – neki két gólja van össz-vissz, de az legendás –, természetesen így ültünk egymás mellett az öltözőben. Három évig volt együtt a csapat, az utolsó szezonban bajnokságot nyertünk veretlenül, az osztályozót megnyertük, léptünk volna fel egy osztályt a „megye-kettőbe”, viszont az akkori „megye-egyes” Dabas II. kiesett, így kvázi két gárda lett volna egy osztályban. Érthetetlen okok miatt Lacit finoman elküldték, eligazolt több mint húsz ember és lett egy Dabas II. tele fiatalokkal, új edzővel. Félévet még maradtam, utána Lacit követve mentem Újlengyelbe, jó pár dabasi sráccal. Jól indultunk, jó brigád is volt, aztán a második évben egy vesztes meccs után történt egy kis szóbeli affér, amiből az lett, hogy Laci és az elnök kapcsolata megromlott és eljöttem onnan is. Nagyon sajnálom, mert szerettem Lengyelben focizni, akartam, mondjuk ezzel sosem volt probléma, szerettek a szurkolók. Majd amikor ellenfélként visszatértem hernádi színekben, az anyámat szidták, szimplán azért, mert ugyanazzal a habitussal tértem vissza ellenfélként. És ezzel elérkeztünk a mához, ugyanis a jelenlegi állomáshelyem Hernád. Nagyon jó a társaság, sajnos fél éve nem tudok edzésre járni munka miatt, így kevesebbet tudok ott lenni, de célom egy munkahelyváltás utáni visszatérés a hernádi körforgásba.
KMETYÓ MÁTÉ a múltról és a jelenről
KÖLYÖKIDŐ | Jelem az óvodában | Hajó, markoló. | Kedvenc tantárgyam | Tesiórán foci. | Emlékezetes csínytevésem | Klasszikus lógások, naplóban jegyátírás. | Első futballélményem | A 2002-es német-brazil világbajnoki döntő.
(FO)CIVIL | Legjobb tulajdonságom | A termetemet megcáfolva egy jólelkű, szerethető srác vagyok. | Legrosszabb szokásom | A pályán megváltozok, tipikusan olyan játékossá válok, akit az ellenfél nem szeret. | Étel, amit imádok | Krumplipüré rántott hússal. | Film, amit többször láttam | Harry Potter. | Zene, amit általában hallgatok | Mindig valami elektronikus. | Hobbim | Nagyon nincs.
PÁLYATÁRS | Karrierem legjobb meccse | Megye-kettes rájátszás a Dunavarsány ellen, egyszerűen mindenkit sikerült leszerelnem. Vagy ifiben egy meccs a Dunakeszi ellen, amikor hetet rúgtam. | Gólom, amire szívesen emlékszem | Ez is egy ifis emlék, volt egy fogadásom, hogy rúgok szabadrúgásból gólt és össze is jött. | Mérkőzés előtti rituálém | A mez alá mindig veszek fel pólót és mindig ugyanazt a bemelegítést csinálom. | Sérülés, amit elfelejtenék | Apróbbak voltak csak, hál’ Istennek. | Barát a futballban | – | Az öltözőben mellettem ül | – | Cél a mostani szezonban | – | Ami a pályafutásomból még kimaradt | Talán több kitartással, szerencsével NB III-as játékos lehettem volna.
