Hívta a Fradi és leigazolná a Vác, ahogy a Bundesliga-rivális Dortmund is vitte volna. Csakhogy Albek Anna, a TuS Metzingen magyar válogatott kézilabdázója köszönte szépen az érdeklődést és végül a szintén élvonalbeli Mosonmagyaróvár ajánlatát fogadta el. A jobbátlövő egyelőre azonban nem a jövővel, sokkal inkább a jelennel foglalkozik, elvégre csapata szombat este rangadót vív – éppen a Dortmund otthonában.
Gódorné Nagy Mariann, Németh Helga, Radulovics Bojana, Mehlmann Ibolya, Hornyák Ágnes. Néhány név a sok közül – néhány név a „nagyok” közül. Néhány egyéniség, akik jobbátlövőként nem csupán meghatározó játékosai voltak hosszabb-rövidebb ideig a honi élvonalnak, hanem kimagasló kvalitású tagjai a magyar válogatottnak. Nem túlzás kijelenteni, Albek Anna közéjük tartozhat. Mosonmagyaróváron megújulhat, rutint szerezhet, kiteljesedhet. A húszéves, zentai születésű leány, aki annak idején nagy utazásra vállalkozott, amikor Ausztriából Németországba került. A nyáron valami hasonlóra készül. Nagy utazás – a Sose halunk meg című, felejthetetlen magyar film betétdalából már jó ideje tudjuk, hogy ez az élet.
A koronavírussal és a különféle rémhírekkel terhelt világunkban manapság az ember már azt sem tudja, mi lesz holnap, mégis megkérdezem: van valami elképzelése, mit tervez 2031. december 2-án?
Ha a jövőmről gondolkodok, nem szoktam ilyen messzire tekinteni, de harmincévesen még szeretnék kézilabdázni, remélhetőleg még mindig magas szinten, néhány trófeával és éremmel a zsebemben, amire büszke lehetek – indította a Ponyvalegénynek adott interjúját a német élvonalbeli TuS Metzingenben szereplő magyar válogatott kézilabdázó, Albek Anna, aki 2021. december 2-án, éppen a huszadik születésnapján mutatkozott be a nemzeti csapatban.
A juniorok között Európa-bajnok lett 2019-ben, megítélése szerint mindez megtörténhet a felnőttek között is?
Szerintem most türelmesnek kell lennünk és lépésről lépésre haladni. Elindultunk Vovával (Golovin Vlagyimir, a juniorokkal aranyérmet szerző szakember, a magyar női kézilabda-válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya – a szerző) egy úton, ami a helyes irány efelé, de még mindig nagyon az elején járunk. Az utánpótlásversenyeken nem csak mi, hanem az 1998-as, illetve a 2002-es születésűek is nagy sikereket értek el, tehát a jövő válogatottja is részben olyan játékosokból áll majd, akik tudják, milyen nyerni és hogy milyen jó is az. Úgy gondolom, ha ezt a győzni akarást összekeverjük a tapasztaltabb, sikeréhes kézilabdázókkal, sokra vihetjük a jövőben.
Hagyjuk a jövőt, elvégre a jelen még Németországé, a TuS Metzingené. Több mint másfél éve játszik ott, eddig azt kapta a német élvonaltól, amire számított?
Részben igen, részben viszont nem. Önállóságra tanított és arra, hogyan küzdjem le az akadályokat egyedül. Sokat tanultam a csapattársaimtól, illetve az edzések is kifizetődtek, gyorsultam, erősödtem és egy kis tapasztalatot is szerezhettem. Azért jöttem Metzingenbe, mert bíztam a sok játéklehetőségben, amit végül sajnos nem kaptam meg, ezért döntöttem a váltás mellett, illetve mert a magyar bajnokságban intenzívebben fejleszthetem magam.
Már nem titok, Mosonmagyaróváron folytatja, kétéves megállapodást kötött az egyesülettel, ami újabb lépcsőfokot jelent a pályafutásában. Jóllehet, roppant fiatal, amit már biztosan tud: mekkora lépésnek bizonyult az Ausztriából Németországba történő szerződése? Hiszen 2020-ban Grazból tette át Metzingenbe a székhelyét.
Az osztrák bajnokság meg sem közelíti a német színvonalat, tehát egy nagy ugrás volt a karrieremben. Itt sokkal professzionálisabbak a feltételek, ezáltal a játékosok és a klubok is fejlettebbek.
Olyannyira, hogy a Bundesliga 21. fordulójában szombat este hét órakor azzal a Borussia Dortmunddal meccselnek idegenben, méghozzá úgy, hogy legutóbb csaknem egy hónapja vívott a társulata bajnokit. „Csak” emiatt lesz bitang nehéz a találkozó, netán amiatt is, mert a legutóbbi két találkozón nyeretlen maradt a TuS vagy sokkal inkább azért, mert a 30 egységet begyűjtő második helyezett fogadja az eddig 21 pontot szerző ötödiket?
Minden szempontból nehéz mérkőzés lesz számunkra, de jól felkészültünk ellenük, ezért bízunk a jó szereplésben, illetve harcolunk majd a pontért, pontokért.