PONYVALEGÉNY

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Fejér Géza (Nagyrábé Petőfi SK)

„Szeretném, ha öt év múlva is lenne időm a sportra, valamint titkon remélem, hogy a most tizenhét hónapos kisfiam is a foci iránt fog érdeklődni”

2022. február 25. - Horváth M. Attila

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Fejér Gézának, aki az ősszel a Hajdú-Bihar megyei II. osztályban szereplő és 33 ponttal a 3. pozícióban telelő Hajdúhadházi FK labdarúgója volt, ám a tavasszal az ugyancsak „megye-kettes”, 17 egységgel a 13. helyen állomásozó Nagyrábé Petőfi SK kapusa lesz.

fejergeza.jpgPÁLYAÍV Amiért kapus lettem: A családunkban szinte mindenkiről elmondható, hogy kötődött a sporthoz, ráadásul édesapám is kapus volt. Mondhatjuk, hogy genetikailag öröklődött a poszt, nem mellesleg az öcsém is kapus lett. • Amit el szeretnék érni öt éven belül: Szeretném, ha öt év múlva is lenne időm a sportra, valamint titkon remélem, hogy a most tizenhét hónapos kisfiam, Balázs is a foci iránt fog érdeklődni. Erre minden esély megvan, már most imádja a labdát. (mosolyog)Babonám: Huh, akad egy pár. (nevet) A kezdősípszó előtt bal kapufa, keresztléc, jobb kapufa érintés. A csapatom által rúgott 11-est soha nem nézem, háttal állok a kapu közepében a hálónak dőlve, de idesorolhatjuk a meccsek előtti standard reggelit, a sajtos omlettet, és még sorolhatnánk a különböző apróságokat. 

KEDVENC……magyar csapatom: DVSC. • …külföldi csapatom: Juventus. • …magyar mezőnyjátékosom: Szatke Zoltán. • …külföldi mezőnyjátékosom: Alessandro Del Piero. • …magyar kapusom: Balajcza Szabolcs. • …külföldi kapusom: Gigi Buffon. 

LEG……nagyobb futballélményem: Még ifista koromban védhettem a Nyíregyháza ellen egy kupameccsen, amelyen az akkori egyik kedvenc kapusom, Drasko Vojinovic védte a másik kaput. Ez fiatalon nagy megtiszteltetés volt a számomra, és az ő jelenléte is sok pluszt adott a teljesítményemhez a pályán. • …szebb gól, amit valaha láttam: Rengeteg szép találatot láthatunk napról napra, nem tudnék hírtelen kiemelni belőlük, és igazából egy szép védést jobban is értékelek, mint egy gólt. (mosolyog)…nagyobb siker, amit elértem a futballban: Legnagyobb sikernek az évek alatt megkötött barátságokat, kapcsolatokat tartom. • …nagyobb hiba, amit a pályán elkövettem: Csak az nem hibázik, aki semmit nem csinál, így az én pályafutásom sem telt hiba nélkül. Talán az egyik számomra legemlékezetesebb még serdülőkoromban történt. Az országos döntőbe jutásért játszottunk, 1–1-es állásnál borzasztóan jöttem ki egy beadásra, az ellenfél megelőzött, gólt kaptunk belőle, ezzel estünk ki. Senki nem bántott, nem rótták fel nekem, mégis annyira magamra vettem, hogy közel fél évig nem léptem pályára, nem mentem edzésre, nem tudtam akkor tovább lépni. • …jobb labdarúgó, aki ellen pályára léptem:• …pozitívabb tulajdonságom a pályán: Mára már a megszerzett rutint mondanám. (mosolyog) • …negatívabb tulajdonságom a pályán: A lobbanékonyságom. Akár egy téves ítélet esetén, akár, ha a csapattársak félvállról veszik a meccset. • …pozitívabb tulajdonságom a pályán kívül: ... • …negatívabb tulajdonságom a pályán kívül: Ezekről inkább a családomat, a barátaimat kérdezze, lehet, én kicsit elfogult vagyok… (nevet)

fejergeza_keretes.jpgA fentieken túl szeretnék még megemlíteni két embert, akikkel ugyan az utóbbi időben már sajnos keveset tudok találkozni, de rengeteget segítettek és tanítottak nekem a sportban, ezáltal az életben is: Téglási Gábor és Tóth Ferenc kapusedzőkről van szó. (FEJÉR GÉZA köszönetnyilvánítása)

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr4517765718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása