PONYVALEGÉNY

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Mitterpach Tibor (Sajóvámos)

Nem a borsodi csapat előnye, hanem a gárda rutinos kapusa indult fogyásnak, aki négy és fél hónap alatt tizenhét kiló súlyfeleslegtől szabadult meg

2021. november 24. - Horváth M. Attila

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Mitterpach Tibornak, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály, Északi csoportjában szereplő Sajóvámos SKE kapusa.

mitterpachtibor.jpgPÁLYAÍV Amiért kapus lettem: Igazából nem annak készültem, csak kiskoromban kövér gyerek voltam és nem bírtam futni, így beállítottak a kapuba. Viszont a védés nem ment rosszul, így ott ragadtam. (nevet)Amit el szeretnék érni öt éven belül: Amatőr szinten, harmincöt évesen ötesztendős távlatban gondolkodni már elég merész dolog, főleg az elmúlt négy-öt év sérüléshullámai után. De most átmentem egy nagy fogyáson, tudatosan – négy és fél hónap alatt mínusz tizenhét kiló –, és a teljesítményem látványosan megnőtt, így ha öt évig nem is játszanék nagypályán, de a kispályás jelenlegi sikereket szeretném folytatni mind kinti, mind pedig más teremtornákon. • Babonám: Nagy- és kispályán mindig odamegyek a bal kapufához, a homlokomat a belső oldalához érintem, két kézzel megfogom, majd a bal lábammal megérintem az alsó részt, jobbal pedig a külső részt.. Ezután „átoldalazok” a jobb kapufához és ott is megismétlem ezt, csak jobb lábbal belülről, ballal pedig kívülről. Majd a sípszó után a felső kapufát két kézzel „megütöm” a kézfejemmel. Nem vagyok egyszerű eset. (nevet) 

KEDVENC……magyar csapatom: Csak a Diósgyőr! (mosolyog)…külföldi csapatom: Bayern München. • …magyar mezőnyjátékosom: Nincs. • …külföldi mezőnyjátékosom: Ugyan már nem aktívak, de nagyon szerettem Ronaldinhót, Edgar Davidst, Roberto Carlost, a régi motorosokat. (mosolyog)…magyar kapusom: Veréb György. • …külföldi kapusom: Akit először láttam védeni és igyekeztem tanulni tőle, Oliver Kahn volt, de a „régi” kapusok közül szeretem Iker Casillast és Gianluigi Buffont is. 

LEG……nagyobb futballélményem: Szerencsére sok pozitív és maradandó élményem volt már az évek során, de ha egyet ki kellene emelni, akkor azt említeném, amikor a Sajósenyével elmentünk Cserépfalura és az első félidőben úgy maradt 0–0 az állás, hogy három szituációban mentettem, amikor egy az egyben voltam a csatárral, majd 11-est is sikerült hárítanom. Végül megnyertük a meccset 3–1-re. Ezen a találkozón kiérdemeltem a csapat és az edző által a mezőny legjobbja címet. • …szebb gól, amit valaha láttam: Talán ez volt eddig a legkönnyebb kérdés számomra. A sajóvámosi csapatban akkor még játszó Husonyica Péter gólja volt számomra „felfoghatatlan”. Bal oldali szögletrúgásnál jobb külivel érintés nélkül betekerte a hosszúba úgy, hogy senki más nem ért labdához. Nem is tudtak volna, mert mindenki csak bámulta a labda ívét, majd a jobb felső sarokban hálót ért a labda. Nem sűrűn látni ilyet élőben, de nekem volt szerencsém. (mosolyog)…nagyobb siker, amit elértem a futballban: Mondhatnám, hogy a „megye-egyben” a negyedik hely, de számomra mégis az volt, amikor fél szezonban csatlakoztam a megyei másodosztályú Sajósenyéhez – szabadon igazolható voltam. Tizenöt meccsből tizenhármat meg tudtunk nyerni és ezzel megszereztük a második helyet. Több találkozón a mezőny legjobbjának hoztak ki és évad felénél csatlakozni egy új gárdához, beilleszkedni, felvenni a ritmust és még ki is emelkedni a teljesítményemmel – számomra ez volt a legnagyobb siker. • …nagyobb hiba, amit a pályán elkövettem: Sajnos törvényszerű a hiba minden sportágban. A kapusposzt persze ettől még nehezebb, hiszen ha hibázol, akkor a csapat gólt kap. És sajnos voltak ilyen hibák a pályafutásom alatt, és elképzelhető, hogy még lesznek is. Rossz kijövetelek hosszú indításokra, beívelésekre, de talán a legnagyobb bakim az volt, amikor egy félpályás szabadrúgást előre íveltek, majd a labda behullott mögöttem, amikor kijöttem rá. Persze én hibáztam, mivel a gólt én, a kapus kapja és nem vettem figyelembe a szeles időjárást. Nem is szeretek szelesebb időben védeni. Inkább szakadjon az eső, fetrengjek a sárba, csússzon meg a labda, mert azt előre lehet tudni, hogy felgyorsul. De a szél kiszámíthatatlan... • …jobb labdarúgó, aki ellen pályára léptem: Nagyon sok jó játékos ellen volt szerencsém játszani, illetve sok remek labdarúgóval egy csapatban is voltam, így ez a kérdés nagyon nehéz. Ezért azt a személyt nevezném meg, aki számomra megtestesíti az „etalon játékos” fogalmát. A pályán szívvel, lélekkel harcol, csúszik-mászik a csapatért. Ha kell, akkor szervezi a játékot, ha kell, akkor kemény, erőszakos védőmunkát lát el. Technikás ballábas játékos, és ha padoznia kell, nem hőbörög, támogatja onnan is az együttest, ráadásul ezt a mentalitását a pályán kívül is tartja mind a munkában, mind pedig a magánéletben a barátaival, a családjával szemben. Ez a személy pedig nem más, mint Schmidt László. Számomra ő testesíti meg az én szememben a legjobb labdarúgó fogalmát. • …pozitívabb tulajdonságom a pályán: A csapatot mindig biztatom és igyekszem feltüzelni a társaimat. Hátulról mindig irányítom a védelmet, illetve a többieket is szükség szerint. Volt szerencsém több kispályás meccs után is megkapnom ezt a dicséretet a csatártól, akinek nem kellett forgolódnia, hogy ki hová helyezkedik, csak figyelni a hangomat és az irányt, hogy a passzsávokat lezárja. • …negatívabb tulajdonságom a pályán: Erről talán a csapattársaimat kellene megkérdezni. Vannak hibáim, nem vagyok tökéletes, de a pályán nem szoktam negatív lenni. Ha csak nem az, hogy a kedvemet „nagyon könnyen” el tudják venni azzal, ha látom, hogy nem megy a csapatnak, mellette pedig még meg is szórnak pár olyan góllal, amiről nem tehetek, mert egy az egyben, rosszabb esetekben kettő az egyben vezetik rám a labdát és ez a meccs sokadik ilyen szituációja. Na, akkor az én játékkedvem is el tud menni, sajnos. • …pozitívabb tulajdonságom a pályán kívül: Vidám, mosolygós ember vagyok és igyekszem a környezetemet is ezzel a pozitív hozzáállással jobbá tenni. • …negatívabb tulajdonságom a pályán kívül: Túl naiv és jóhiszemű vagyok. Igyekszem segíteni a barátaimon, ismerőseimen, de sajnos az évek alatt meg kellene már tanulnom, hogy ezt nem mindenki érdemli meg, mert visszaélnek ezzel. Meg persze az is, hogy túl beszédes és impulzív vagyok. (mosolyog)

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr3316763366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása