PONYVALEGÉNY

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Horváth Sarolta (Törökbálint LA)

Ez is bravúr a javából: a Pest megyeiek cerberusa nem csupán az U17-es fiúcsapat, de a felnőtt gárda edzésén is védett már

2021. november 17. - Horváth M. Attila

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Horváth Saroltának, aki a budapesti Női ¾ pályás bajnokságban szereplő Törökbálint LA kapusa.

horvath_sarolta.jpgPÁLYAÍV Amiért kapus lettem: Eredetileg mezőnyjátékos voltam, de az egyik meccsünkön lesérült a kapusunk és az edzőnk engem küldött be a kapuba. Azóta beleszerettem ebbe a posztba, és bent maradtam a kapuban. • Amit el szeretnék érni öt éven belül: Minél többet szeretnék fejlődni és egy jobb helyezést elérni a bajnokságunkban. • Babonám: Nem vagyok babonás típus. 

KEDVENC……magyar csapatom: Nem igazán követem a magyar focit. • …külföldi csapatom: Manchester United, PSG. • …magyar mezőnyjátékosom: Gera Zoltán. • …külföldi mezőnyjátékosom: Cristiano Ronaldo. • …magyar kapusom: Király Gábor mindig is nagy példaképem volt, a focihoz való alázata és a tehetsége miatt. • …külföldi kapusom: Gianluigi Donnarumma. 

LEG……nagyobb futballélményem: Amikor életem első meccsét megnyertük 6–1-re. • …szebb gól, amit valaha láttam: Roberto Carlos szabadrúgása a franciák ellen. • …nagyobb siker, amit elértem a futballban: Hatalmas megtiszteltetés és motiváció, hogy lányként járhatok az egyesület U17-es fiúcsapatának az edzésére, akik tavaly megnyerték a saját bajnokságukat. • …nagyobb hiba, amit a pályán elkövettem: Talán a második vagy a harmadik olyan meccs volt, amin kapus voltam, és egy nagyon ügyes csapat ellen játszottunk. Az ellenfél kapusa egy mélységi indítást adott, amire kifutottam, de nem jó ütemben ugrottam és a labda átpattant a fejem fölött, így kaptuk a gólt. • …jobb labdarúgó, aki ellen pályára léptem: Habár az csak edzés volt, de párszor előfordult, hogy az egyesületünk felnőtt férfi csapatának a gyakorlására is mentem védeni és ott több olyan játékos is van, akikre felnézek az elhivatottságuk és az elért eredményeik miatt. • …pozitívabb tulajdonságom a pályán: Nagyon kitartó vagyok és a csapatért az utolsó utáni szuszig képes vagyok hajtani. • …negatívabb tulajdonságom a pályán: Nagyon kevés az önbizalmam. • …pozitívabb tulajdonságom a pályán kívül: Mindig a jót próbálom keresni mindenben és mindenkiben. • …negatívabb tulajdonságom a pályán kívül: Ugyanaz, ami a pályán is, hogy nem bízok magamban, nincs önbizalmam.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr4416756510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása