Voltak, akik azt hitték, hatásvadász gondolatokkal igyekszik figyelmet csiholni magának a 96. Ünnepi Könyvhét megnyitóján, amikor a szakma egyre inkább várva várt nagy napján, június 12-én arról beszélt, „csodás gyerekkorunk volt, csak kár, hogy ez nem igaz”. Miközben nem történt semmi különös, csupán megmondta a tutit a költőként, íróként és műfordítóként is (el)ismert Lackfi János, aki napjaink irodalmi életének egyik legtermékenyebb, legszínesebb és legsokoldalúbb alkotója.

BUDAPEST |
Ez már a farsang ideje. Csakhogy ezúttal nem a szokásos maskarában mulatoznak az emberek, hanem jegesmedvének és pingvinnek öltözve vonultak a főváros egyik legforgalmasabb szakaszán.
Szinte napra pontosan két évvel a nyitó epizód megjelenése után tűnik fel a virtuális térben A renitens címet viselő sorozat harmadik évadjának első része, csakhogy amíg
Bár a fagylaltozásnak még nincs itt az ideje, a XIII. kerületi Béke téren, konkrétan a 10. szám alatt január 8-án megnyílt kuckónyi üzlet – amely a frappáns Béke Szigete nevet viseli – üzemeltetői már előre gondoskodtak a vendégkör tavaszi-nyári becsábításáról is.
Megdöbbenünk, meghökkenünk, felháborodunk, meglepődünk, elmosolyodunk. A főváros tálcán kínálja a lehetőséget minderre, mert a téma tényleg az utcán hever. A 2023. március 30-tól indított, rendszeresen jelentkező rovatunkban egy-egy fotóval és néhány mondattal adjuk a köz tudtára, éppen miért is lehet megdöbbenni, meghökkenni, felháborodni, meglepődni vagy esetleg elmosolyodni.
