PONYVALEGÉNY

Horváth Bence: „Hogy a Gyirmót után a Ferencvárossal is fel tudtuk venni a versenyt, leginkább annak tudható be, hogy mentálisan és fizikálisan is fel lettünk készítve”

A Magyar Kupában és a bajnokságban is menetelő Iváncsa KSE középpályása szerint kaphattak volna könnyebb és nehezebb ellenfelet a Budafoknál, ám a társulatnak minden meccs egyformán fontos

2022. október 27. - Horváth M. Attila

horvathbence_kopf_fotok_tiszakecskefocihu.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngIVÁNCSA » Hetvenkettő, majd hatvankettő perc jutott neki, de élvezett minden egyes minutumot, amit a pályán tölthetett. Érthető mindez, hiszen Horváth Bence a Ferencváros elleni Magyar Kupa-meccsen (3–2) és a Dunaújvárossal szemben vívott bajnoki mérkőzésen (4–1) is győztes csapat tagja lehetett.

Ott lesznek majd a stadion VIP részlegében, és ha kell, még az is lehet, teli torokból szurkolnak. Űzik, hajtják előre – a vert sereget. A Ferencváros csütörtök este a Monacót fogadja az Európa Liga 5. fordulójában, márpedig az FTC vezetősége nemes gesztusként meghívta az Iváncsa KSE-t – játékoskeretestül, stábostul. Ez még a közeljövő zenéje, az viszont már a múlt, mi több, az iváncsai futballtörténelem része, hogy a helyi legények legyőzték a nagynevű NB I-es vetélytársat. 

hb_portre.jpgBelülről megélni egy ilyen mérkőzést teljesen más, mint az eddigi, amelyen szerepem volt, pedig korábban is játszottam kupameccsen NB I-ben szereplő csapattal szemben, de a Fradihoz hasonlítható nem volt, persze minden tiszteletem azon társulaté is – nyilatkozta honlapunk megkeresésére HORVÁTH BENCE, az Iváncsa KSE nyáron a Ceglédi Vasutastól szerződtetett 29 esztendős labdarúgója, akit a jelenlegi szezon során nyolc bajnokin és négy kupatalálkozón foglalkoztatott a Fejér megyeiek Tóth András irányította szakmai stábja. – Kívülről szemlélve – miután lecseréltek – ugyanúgy együtt éltem a mérkőzéssel, mert habár fizikálisan elfáradtam, az adrenalintól nem igazán tud az ember kizökkenni a találkozó hevéből, így hát inkább szurkoló voltam már, semmint játékos. Annyit tudok mondani, hogy a csapat derekasan helytállt, sőt! 

A bravúros teljesítményen nincs mit magyarázni, hiszen ahogy mondani szokás, utólag a győztesnek nem kell, a vesztesnek pedig nem lehet mit hozzátennie szavakban. Valami oka viszont csak van, amiért az iváncsaiak egy NB II-es brigád után Magyarország legjobb társulatát is elütötték a továbbjutástól. 

hb_portre_1.jpgAz, hogy a Gyirmót után a Ferencvárossal is fel tudtuk venni a versenyt, véleményem szerint leginkább annak tudható be, hogy mentálisan és fizikálisan is fel lettünk készítve úgy, mint az összes többi mérkőzésre is a bajnokságban – felelte felvetésünkre a sok nagy csatát megélt HORVÁTH BENCE, aki pályafutása során futballozott többek között Kazincbarcikán, Putnokon, a budapesti Rákosmente KSK-ban, Tállyán, Hódmezővásárhelyen és Dabason is. – Mindkét gárda ellen voltak olyan periódusok a mérkőzésen belül, hogy könnyen kijöhettünk volna rosszul is ezekből, de olykor a védők voltak jó időben jó helyen, olykor a kapusunk védett kiválóan, de mindig csapatként veszítünk és csapatként nyerünk! 

A remek egyéni produkciókra jövő februárban is nagy szükség lesz, ekkor ugyanis a másodosztályú Budafoki MTE-t fogadja Tóth András egylete. Ezt hívják álomsorsolásnak? 

hb_portre_2.jpgAz osztályokat tekintve nyilván kaphattunk volna nehezebb, de könnyebb ellenfelet is, hiszen van bent NB III-tól az NB I-ig alakulat – ütött meg tárgyilagos hangot a múlt szerdai és szombati összecsapáson is Pribék Patrik által váltott HORVÁTH BENCE, aki Vizsolyon kezdte karrierjét, amely során tartósan az NB II-ig jutott, lévén a Kazincbarcika és a Ceglédi Vasutas színeiben is futballozott a magyar másodosztályban. – Nincs már olyan ellenfél számunkra, amelyik könnyű és eddig sem volt, mert aki így áll hozzá, nagy valószínűséggel ráfázik, elvégre minden mérkőzés ugyanolyan fontos! A Budafok is hasonlóan kemény dió lesz, egyáltalán nem indulhatunk ki az előző kupatalálkozókból már csak azért sem, mert olyan sok idő van még addig.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr4517963696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása